KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/január
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Tony Richardson

• Jeles András: Küzdelem Napló
SPIKE LEE
• Turcsányi Sándor: New York fényei
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Tévé-Borisz és Videó-Misa Folytatásos történelem (2.)
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A DeMille-örökség Pordenone
ROSSELLINI
• Bikácsy Gergely: Vulkán, jégcsap, könnyek Rossellini és a Stromboli
KRITIKA
• Spiró György: Egy műfaj, ami nincs Száműzöttek
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Rosalie vásárolni megy
• Turcsányi Sándor: Hamis a baba
• Schubert Gusztáv: Kősikoly
• Kovács András Bálint: A Halászkirály legendája
• Hegyi Gyula: Harley Davidson és a Marlboro Man
• Fáber András: Csak egy lövés
• Sneé Péter: Doc Hollywood
• Bíró Péter: Leszámolás Kis-Tokióban
• Békés Pál: Delicatessen
• Tamás Amaryllis: Visszatérés a kék lagúnába
KÖNYV
• Takács Ferenc: Össz-kelet-európai szemle MOVEAST – 1.
ELLENFÉNY
• György Péter: A háború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Zongoramánia

Kolozsi László

Pianomania­ – osztrák-német, 2009. Rendezte: Lilian Franck, Robert Cibis. Kép: Robert Cibis, Jerzy Palacz. Zene: Matthias Petsche. Szereplők: Stephan Knüpfer, Pierre-Laurent Aimard, Alfred Brendel. Gyártó: Oval Filmemacher. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 93 perc.

 

A Zongoramánia egyik főszereplője a 245-ös, egy másik fontos szereplő pedig a 780-as. A számok mögött nem egy robotot, vagy intelligens szerkezetet kell sejteni, hanem egy zongorát. Mindkettő, a 245-ös és a 780-as is a Steinway és fia cég koncertzongorája, és mindkettő a bécsi Konzerthausban áll az ott koncertet adók rendelkezésére. A Zongoramánia nem sci-fi, de nem is melodráma, hanem dokumentumfilm, amelynek főszereplője Stefan Knüpfer sem tagadná, hogy a film valódi főszereplői a zongorák, ezek a csodálatos, hatalmas jószágok, melyek tisztesen helytállnak a legdurvább előadó vegzálása közepette is. A Konzerthausban a világ legjobb zongoristái lépnek fel. Az, aki nem lép fel itt, tulajdonképpen nem is számít igazán beérkezett művésznek. Ennek ellenére nem állítható, hogy csak a valóban a legmagasabb művészi színvonalat képviselők kapják meg a 245-ös mellett a kisszéket. Knüpfer rendkívül alázatos – már-már túlontúl is az – sosem tolja magát előtérbe, a zongoristák minden kérését teljesíti, de érezhető, hogy megvan a véleménye: ő a világ egyik, ha nem a legjobb zongorahangolója, a Steinway zongorahangoló-sztárja. Igenis tudja – úgy ahogy más alig – ki a valóban kiváló, ki érdemli meg a 780-ast. Csöndben kiszolgál mindenkit, de kevesek azok, akiket valóban tisztel ez a rendkívüli munkabírású, roppant kreatív – ha kell, vattát igazít a hangzás tompaságát csökkentendő a zongora falához – technikus.

Hogy az izgalmat sem nélkülözi e látszólag unalmas film, az A fúga művészete felvételére készülő Pierre-Laurent Aimard-nak köszönhető, aki rigorózusságával, perfekcionizmusával bárkit kikészítene, csak Stefant nem. Magam többször hallottam élőben Aimard-t: Schumann-koncertje nem győzött meg annyira, mint ez a film, arról, hogy nagy zongorista. Olykor egy hangolás is lehet olyan izgalmas, mint egy gladiátorpárbaj. A legmegdöbbentőbb valójában az, hogy Lilian Franck és Robert Cibis filmje csak a végén ül le, nem unalmas, sőt nem nélkülözi a humort sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10171