KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/november
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Mozgókép Alapítványról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A Nyugat alkonya, a Kelet agóniája Velence

• Kozma György: Csendben megyek el A kert
• Turcsányi Sándor: Csúcstalálkozó a sherwoodi erdőben A kis Taraszov és a nagy Costner
• Molnár Gál Péter: Így élni jó! Frank Capráról
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Nemzeti purgatórium És mégis
• Hegyi Gyula: Európai operacirkusz Találkozás Vénusszal
• Barna Imre: A palermói rém Nyitott ajtók
• Csengery Kristóf: Szomorúan ellenőrzött vonatok Az állomás
VIDEÓ
• György Péter: Szemhatár-átlépés Magyar és holland videóinstallációk

• Zsugán István: Engem a hazugságok is gazdagítanak A moziról beszél Sebeők János író és természetvédő
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Where
• Koltai Ágnes: Thelma és Louise
• Ardai Zoltán: Érzelmes csodabogarak
• Turcsányi Sándor: A király ágyasa
• Tamás Amaryllis: Rocketeer
• Gáti Péter: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se!
• Zsenits Györgyi: Nagy durranás
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: A kis zabálás Kapreál novella

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pályán kívül

Női válogatott

Vincze Teréz

Iránban a szurkolás férfias élvezet, a nők nem járhatnak focimeccsre. Panahi szatírája a kettéosztott Perzsiáról.

Jafar Panahi új filmjének láttán először az jutott eszembe, milyen érdekes, hogy a nyugati és a keleti filmgyártás egy tekintetben mindenképp teljes összhangot mutat. Mostanában ugyanis bárhol készüljön is film a futball kapcsán, ezekben a művekben magát a játékot sosem látjuk egy pillanatra sem. A világ mindkét felén arra szolgál a foci, hogy a társadalom sajátos, a sporttal kapcsolatba hozva különös fénytörésbe állítható anomáliáiról meséljenek a filmkészítők. Nyugaton a futballhuligánok hordáitól nem látni a zöld gyepen zajló eseményeket (A futball-faktor, Huligánok), Panahinak pedig a focimeccsről kitiltott nők adnak alkalmat, hogy kritikus látleletet nyújtson az iráni társadalomról.

Jafar Panahi – sokakkal együtt a kortárs iráni film jelesei közül – Abbas Kiarostami köpönyegéből bújt elő, rendezőasszisztensként nála tanulta a szakmát. Kettőjük művészi alkata között azonban fontos különbség, hogy míg Kiarostami filmjei határozottan kerülik a politikai aktualitást, Panahi A kör című munkája óta kifejezetten kritikus hangon beszél Iránról: A körben a társadalom margójára szorult, az abszurd törvények következtében kriminalizálódott nőkért emelt szót, a Vér és aranyban pedig a társadalmi egyenlőtlenségek és a háború okozta traumákra hívta fel a figyelmet. E drámai hangvételű művek után a Pályán kívülben a nevetés lesz az ideológia fegyvere: a felháborító helyzet abszurditásának ábrázolásával a rendező – néha már-már felszabadult – nevetésre hívja nézőit.

A kiindulópont ezúttal is a kortárs Irán egy jellegzetes vonása – melyre talán kevesebbet gondolunk az éppen aktuális nukleáris konfliktus árnyékában –, mégpedig az, hogy Irán az utóbbi időben kezd valódi futballnemzetté válni. Aki nem figyeli ugyan a foci VB-k alakulását, de sok iráni filmet néz, láthatta, hogy a futball állandóan feltűnik valamilyen formában. Kiarostami Az élet megy tovább (1992) című filmjéből megtudjuk, hogy a nagy iráni földrengés idején a filmbéli falucskában sokan azért maradtak életben, mert nem voltak otthon: a focimeccset nézték a kocsmában. Panahi A tükör című munkájában, melyben egy kislány próbál hazajutni az iskolából Teherán rengetegében, a hangkulissza visszatérő eleme egy futballközvetítés, mely különböző hangforrásokból „hallatszik be” a filmbe, s kíséri a kislány kalandjait (akkoriban kvalifikált Irán nemzeti válogatottja az 1998-as VB-re). A Pályán kívül szempontjából sem közömbös, hogy az iráni csapat az 1998-as labdarúgó VB-n az ország sporttörténetének legnagyobb sikerét érte el: csoportmeccsen 2:1-re legyőzték az iráni sajtóban csak „Nagy Sátánnak” nevezett Egyesült Államok csapatát. Azóta a foci nemzeti ügy, úgyhogy nem meglepő, hogy a szemfüles rendező 2006-ban az aktuális VB-re való kijutást eldöntő Irán–Bahrein mérkőzésre szervezte rá filmje forgatását. Így kötve össze az egyik nemzeti ügyet (a focit) a másikkal (a nők helyzete Iránban).

A másfélórás film nagyjából a meccs ideje alatt játszódik az eseménynek helyet adó stadionban (ott és akkor forgatták). Az egész egyetlen alapszituációra kidolgozott improvizatív variációk sora. Az improvizációk főszereplői azok a lányok, akik magukat férfinek álcázva (mivel a nők Iránban nem látogathatják a futballstadionokat) sikertelenül próbáltak bejutni a meccsre. Ők egy kordon mögött várják elszállításukat a stadion külső folyosóján. Panahi azt kérte a szerepre kiválasztott (amatőr) lányoktól, hogy találjanak ki maguknak egy karaktert, illetve próbálják maguk kidolgozni azt az álruhát, amiben megpróbálnának bejutni a stadionba. Mindezeket azután beépítették a filmbe, s így az iráni filmek javától megszokott spontaneitás szerves része lett a műnek. A helyzetek és párbeszédek, melyekbe a fogvatartók és fogvatartottak keverednek, igen eredeti komikus jelenetekkel ajándékozzák meg a nézőket.

A stábot (megérdemelten) a szerencse is segítette, hiszen Irán megnyerte a mérkőzést, kvalifikált a 2006-os VB-re, s így egy fura, felemás happy end tanúi lehetünk, amint a lányokat a rendőrőrsre szállító busz végighalad az örömmámorban úszó (férfi)szurkolókkal teli Teherán utcáin. A női hősök sorsán keresztül ezúttal egy olyan nemzet képét látjuk, mely a nemzeti örömtől és büszkeségtől is megpróbálja távol tartani nőnemű tagjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8808