KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/november
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Mozgókép Alapítványról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A Nyugat alkonya, a Kelet agóniája Velence

• Kozma György: Csendben megyek el A kert
• Turcsányi Sándor: Csúcstalálkozó a sherwoodi erdőben A kis Taraszov és a nagy Costner
• Molnár Gál Péter: Így élni jó! Frank Capráról
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Nemzeti purgatórium És mégis
• Hegyi Gyula: Európai operacirkusz Találkozás Vénusszal
• Barna Imre: A palermói rém Nyitott ajtók
• Csengery Kristóf: Szomorúan ellenőrzött vonatok Az állomás
VIDEÓ
• György Péter: Szemhatár-átlépés Magyar és holland videóinstallációk

• Zsugán István: Engem a hazugságok is gazdagítanak A moziról beszél Sebeők János író és természetvédő
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Where
• Koltai Ágnes: Thelma és Louise
• Ardai Zoltán: Érzelmes csodabogarak
• Turcsányi Sándor: A király ágyasa
• Tamás Amaryllis: Rocketeer
• Gáti Péter: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se!
• Zsenits Györgyi: Nagy durranás
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: A kis zabálás Kapreál novella

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Parazita

Barotányi Zoltán

Valljuk be, az „Illés szekere”-típusú űrhajók ideje véglegesen lejárt: ne várja többé senki a háromméteres, szőke szakállas űrhajós istenek eljövetelét. Ők egyszer már elhozták a fényt, a kultúrát és a fontosabb világvallások alapító üzenetét, majd, csak úgy heccből, megsétáltatták a kissé beijedt prófétát. Ám azután – szól a híradás – rákaptak a nohaborra; a vegyigyümire és a disznósajtra, s végül hozzánk csökevényesedtek. Így hát az új jövevények nem vacakolnak sokat a külcsínnel: az Alien némiképp még humanoid szörnyétől folyamatos az átmenet a Puppet Masters (alias Paraziták) rémlényéhez, a Rejtélyes Sertésmájhoz. A disznóölés által megihletett alkotók eme nélkülözhetetlen alkatrész képében vélik megtalálni a „badisznecser”, a testrabló kilencvenes években is érvényes változatát: az izé frizbizés és óvatlanság útján terjed, jó balbekk módjára szorosan a gazdalény hátára tapad, azután szívószál az agyba, és jöhet a „havaj”! Az imigyen agycsapolt lény látszatra elhülyül, s úgyszólván teljes mértékben kihal belőle a fajfenntartási késztetés: a „badiszneccselt” zombik kiszűrésére kiváló módszert kínál a csinos asztrológusnő blúzgombjának alacsonyabb fokozatra állítása. A film később teljesen elvadul: az ufó-addikt áldozatok undorító izéket dobálnak egymásra, s derék főszereplőnk a melltartó kicsatolása közben a G-pont helyett meleg belsőségre tapint, úgy tarkótájban. Az invázió által fenyegetett amik hamarost maguk is kitapintják az űrmáj gyenge pontját: a vírusos agyvelőgyulladás letarolja az egész állományt – kivéve az utolsó példányt, aki a kiváló Donald Sutherland testében realizálódik. A civilizációs gőg azonban neki sem kegyelmez, s a Fiú irgalmatlanul eliminálja az Atyát – habár ama űrhajós istenek talán nem egészen ezt vésték vala a kőtáblákra. Fiam – hörgi a vén Donald – ezt azért nem gondoltam volna! Ezt mi sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=851