KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/november
KRÓNIKA
• N. N.: A Magyar Mozgókép Alapítványról
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A Nyugat alkonya, a Kelet agóniája Velence

• Kozma György: Csendben megyek el A kert
• Turcsányi Sándor: Csúcstalálkozó a sherwoodi erdőben A kis Taraszov és a nagy Costner
• Molnár Gál Péter: Így élni jó! Frank Capráról
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Nemzeti purgatórium És mégis
• Hegyi Gyula: Európai operacirkusz Találkozás Vénusszal
• Barna Imre: A palermói rém Nyitott ajtók
• Csengery Kristóf: Szomorúan ellenőrzött vonatok Az állomás
VIDEÓ
• György Péter: Szemhatár-átlépés Magyar és holland videóinstallációk

• Zsugán István: Engem a hazugságok is gazdagítanak A moziról beszél Sebeők János író és természetvédő
LÁTTUK MÉG
• Székely Gabriella: Where
• Koltai Ágnes: Thelma és Louise
• Ardai Zoltán: Érzelmes csodabogarak
• Turcsányi Sándor: A király ágyasa
• Tamás Amaryllis: Rocketeer
• Gáti Péter: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se!
• Zsenits Györgyi: Nagy durranás
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: A kis zabálás Kapreál novella

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszú színe

Tamás Amaryllis

 

Brazíliába menekült chilei család tagjainak drámáját látjuk peregni a filmvásznon. Allende elnök halála és a katonai puccs kitörölhetetlen nyomot hagyott a főszereplő, Paulo életében is. Személyes veszteség (bátyját elhurcolták és megölték) készteti állandó gyötrelmes dialógusra saját múltjával. Santiagóba szeretne menni, mert úgy látja, szülőhazájában semmi sem mozdul előre, semmi sem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot. Chile politikai életében az események fontosabbak lettek az embereknél. Paulo mintha valami távoli országról beszélne, amikor Chiléről gondolkodik, úgy érzi, az országnak sincs már képe önmagáról: legendái vannak, és ősrégi történetei, de valódi történelme nincs. Paulo még nem közömbös és cinikus, hogy a szülőföld sorsát pusztán a hatalomért folyó politikai harcnak tartsa, mintha nem is létezne ennél magasabb rendű cél. Nehezen tudja elképzelni, hogy kinn a nyílt utcán most is éppúgy gyilkolják az embereket, és éppúgy garázdálkodnak az emberrablók, mint 1973-ban a valparai-soi felkelés vagy a Moneda palota bombázása idején... Egészen addig, míg meg nem tudja, hogy unokahúgát, a kiskorú Patríciát letartóztatták Chilében a hatóságok. Szabadulása után a lány Brazíliába jön néhány hétre. Paulo szinte kikönyörgi belőle, hogy az átélt borzalmakról beszéljen. A lány elbeszélése és szerelme segít a fiúnak, hogy megtalálja „sorsa színét” (az eredeti cím). Bizonyítandó, hogy felnőtt és chilei, lemoshatatlan vérvörös festékkel önti le hazája konzulját.

A brazil Jorge Duran filmje sajnos nem igazán figyelemre méltó alkotás: a tények elaprózódnak, jelentőségüket vesztik a rosszul szerkesztett jelenetekben. Csak kis töredékek, részletek válnak életszerűvé a nemzeti sorstragédiába ágyazódó nevelődéstörténetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4990