KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Pörös Géza: Illuminációk

Zanussi-mértan

Koltai Ágnes

 

A lengyel film bölcselője, a Wajdát követő nemzedék vezéregyénisége egyre megközelíthetetlenebb magasságba tör – akárcsak a természettel dacoló hegymászó-hősei. Zanussi maga az „északfok, titok, idegenség”, műveit megfejteni, értelmezni, netán átélni mindig is gyötrelmes lelki- és szellemi feladat volt. Mint afféle kitartó hegymászó, vitt föl, egyre följebb minket, magasabb és veszélyesebb erkölcsi, létfilozófiai ormokra, hogy odaszegezzen bennünket egy reménytelen meredélyhez. Kínos kérdéseket tett fel a Közjátékban és a Ritka látogatóban; végig nem gondolt félelmeinkkel szembesített az Illuminációban, a Mérlegben, az Imperatívuszban, a Konstansban és a Szerződében, s ő rendezte meg az össznépi szocialista maszkabált, a Védőszíneket.

Annyi csendes korrózió és félhangos változás vajon átértékeli-e ezt a különös, szeretve – vagy elutasítva – tisztelt életművet? Ha expressis verbis nem mondja is ki, de ez a kérdés húzódik meg Pörös Géza Zanussi-portréjának mélyén. Érinti, majd maga is felveti, hogy a végén az olvasóra bízza a választ. Mert nehéz, vagy tán nem is lehet kimondani, hogy a művészetben a múlandó és az örök gyakorta a múló szeszély kegyétől függ, s hogy nyugodtabb pillanatokra vár a végső összegzés.

Nincsenek írott és íratlan szabályai egy rendezői pályaképnek, el lehet kezdeni a művész „kölyökkutyakoránál” és be lehet fejezni legutolsó filmjénél. Ezt tette az Illuminációk szerzője is, bízva az olvasó türelmében és elszántságában. Abban, hogy hajlandó ismét végigjárni a kérdésfeltevés, (a hallgatás) és a félig kimondott válasz gyötrelemútját; hogy hajlandó újraélni, visszapergetni Zanussi monumentális, szándékosan csikorgó filmjeit; s hogy egyáltalán hajlandó bárki is az erkölcsöt világméretű normának tekinteni.

Az Illuminációk nemcsak Krzysztof Zanussi műveinek meglehetősen részletes breviáriuma, hanem egy korszak tükre is: bizonyos értelemben a lengyel film lenyomata is, azé a filmes kultúráé, mely megengedhette magának a „moralízálás luxusát”.

Ahogy Zanussi pályáján is bekövetkezett a törés, a filozofálás megalomániává, a filmek erkölcsi dramaturgiája imperatívusszá vált, s ahogy egy kiüresedő szerep új életre lelt külföldi filmjeiben, úgy vált tanácstalanabbá a portréíró. Az életmű első felét példás műgonddal elemzi, majdnem képről-képre, párbeszédről-párbeszédre, hogy túllépve a részleteken, valamiféle szintézisét adja Zanussi kiteljesedő művészetének. De A gonosz hatalma című filmtől kezdve felduzzadnak a leírások.

A szintézis – befejezetlen életműről lévén szó, szükségszerűen töredékes lehet csak – az utókorra maradt. Pörös Géza a pálya ívét, az arányokat és a mértéket jelölte ki. Nem kívánta erőszakosan lezárni Zanussi oeuvre-jét, s a végső számvetésnél a köznapi politikai „áthallásokat” sem erőlteti. Mindenki azt a Zanussit őrzi meg magának az Illuminációkból, akit közelebb érez magához: a filozófust, a moralistát vagy a politizáló filmest.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4206