KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/október
MAGYAR MŰHELY
• Turcsányi Sándor: Désiré történelemórái Így néztük mi Jancsó Miklós filmjeit
• Jancsó Miklós: Jancsó Miklós amerikai naplójából

• Kovács András Bálint: Egy meghiúsult beszélgetés története Robert Bresson
HORROR
• Schubert Gusztáv: Az álom napja Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk
• Molnár Gál Péter: Ifjú Frankensteinné Szörnymutációk

• Bakács Tibor Settenkedő: Az ezüstfejű kígyó a farkába harap Andy Warhol filmjei Magyarországon
• Antal István: Bankár és költő Az amerikai kísérletifilm történetéből
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Pannon party Az utolsó nyáron
• Reményi József Tamás: Sem gonoszok, sem ártatlanok Dermedj meg, halj meg, támadj fel!

• Koltai Ágnes: Lenni vagy tenni Luc Besson és a neogiccs
• N. N.: Luc Besson filmjei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: A legyek ura
• Nagy Gergely: A Hegylakó visszatér
• Turcsányi Sándor: Földönkívüli zsaru
• Tamás Amaryllis: A remény útja
• Fáber András: Holtpont
• Hegyi Gyula: A gyönyör rabjai
• Sneé Péter: Az igazi
• Sneé Péter: Ők is a fejükre estek...
ELLENFÉNY
• Nagy Gergely: Mesék és csodák az én Bagdadomban

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Richard búcsút mond

Kránicz Bence

The Professor – amerikai, 2018. Rendezte: Wayne Roberts. Szereplők: Johnny Depp, Rosemarie DeWitt, Danny Huston. Forgalmazó: GHE. 90 perc.

 

Mi a közös Johnny Deppben és Kern Andrásban? Azon túl, hogy bizonyos körökben és korokban mindketten ellenállhatatlan sármőrnek számítottak, abban is hasonlítanak, hogy a közelmúltban eljátszották majdnem ugyanazt a szerepet: a középkorú, megbecsült professzorét, aki hírét veszi halálos betegségének, és úgy dönt, könnyes búcsú helyett a világ elé tartott középső ujjal menetel a sír felé. Az alaphelyzetből a hisztérikus kudarcként számon tartható Gondolj rám! és a premier másnapján elfelejtett Richard búcsút mond esetében is fekete humorú, keserédes komédia bomlik ki, amelyben a halálra készülő főhős felmondja a kispolgári alkukat, számot vet megromlott házasságával, és végre jól beolvas azoknak a kollégáknak és hamis barátoknak, akik a legjobban idegesítik. Csakhogy van egy alapvető különbség a két film között: a Kern-figura valójában makkegészséges, Richard tüdőrákja viszont gyógyíthatatlan.

Wayne Roberts második rendezése szinte laboratóriumi körülmények közé, a világtól többé-kevésbé elszigetelt, takaros egyetemi városkába helyezi okkal lázadó főhősét. A közeg a hirtelen átalakuló emberi kapcsolatok pontos analízisét kínálja, már csak azért is, mert minden bokorban önelemző, értelmiségi figurákat találni. Ám Roberts a játékidő utolsó harmadáig távol tartja magát a melodrámai helyzetektől. Richard ugyanis nem árulja el a családjának, hogy meg fog halni, csak éppen gyökeresen másképp – gorombán és őszintébben – kezd el viselkedni mindenkivel. Elhidegült feleségét megbotránkoztatja, diákjai viszont üdvözlik a tanár úr szabadosságát, noha az, hogy egy fiú az oldottabb angolórák hatására orális szexszel kényeztetné Richardot, cseppet vaskos tréfa. Izgalmas alkotói döntés, hogy Richard a halálos kór sokkját polgárpukkasztó gesztusok során keresztül kénytelen feldolgozni, de Robertsnek hol az ötletei, hol az ízlése hiányzik ahhoz, hogy okos szatírát rendezzen. Ennek talán az az oka, hogy éppen a főhős a legsótlanabb karakter. Mikor nem gúnyolódik, hanem az érzéseiről szónokol, csak füzetes regényekbe illő klisék jutnak eszébe az önmegvalósításról és a pillanat megéléséről – ha a Holt Költők Társasága Keatingje csak ennyi útravalóval szolgált volna diákjainak, aligha lesz belőle kapitány.

A Richard búcsút mond mindössze azért nem fullad unalomba, mert Johnny Depp alakítja a főszerepet, bizonyítandó, hogy egykor oly ígéretes karrierje nem futott végérvényesen zátonyra valahol a Karib-tengeren. Depp figurái mindig is mániákusak és kiszámíthatatlanok voltak, a nyugtalanító szemforgatás pedig a hatvanhoz közeledve sem okoz gondot a szebb napokat is látott sztárnak. Miért érezni mégis úgy, hogy alvajáróként dülöngél át a díszleten? Felismerte volna, hogy ezeket az üres bölcsességeket félálomban is prímán elő tudja adni? Nem tudjuk, annyi viszont biztos, hogy Roberts példát vehetett volna Kern Andrásról: az artikulálatlan üvöltözés és egy ízlésesen elhelyezett koncertbetét az ő filmjét is bizonyára elevenebbé tette volna.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14503