KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/július
KRÓNIKA
• Kovács András Bálint: A hatvannyolcas zárvány
• N. N.: David Lean (1908–1991)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Tökéletlen feltámadás A fotográfiáról

• Ardai Zoltán: Álomféleségek Doors
• Hárs György Péter: Jim Morrison és az erotikus tudomány Doors
MAGYAR MŰHELY
• Bán Zoltán András: A romlottságnak nincs határa Beszélgetés Kamondi Zoltánnal

• Zsugán István: Családi szennyes Budapesti beszélgetés Marco Risível
• Schubert Gusztáv: Amerika gyermekei Ovimozi
• Sinkó István: Kés, villa, olló, kamera...
KRITIKA
• Koltai Tamás: Epizodisták főszerepben Rosencrantz és Guildenstern halott
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Intruderek támadása
• Báron György: Tortúra
• Fáber András: Robin Hood
• Gelencsér Gábor: Azok a csodálatos Baker-fiúk
• Kövesdy Gábor: Snack Bar Budapest
• Zsenits Györgyi: Apócák a pácban
• Koltai Ágnes: Zöldkártya
• Tamás Amaryllis: Talpig zűrben
FESZTIVÁL
• Báron György: Monitorfej Fesztivál Győrött
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: Kinek mozog a mozgókép?

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Börtöncsapda

Turcsányi Sándor

Megint egy üvegházi történet. S mint tudjuk, ott túl a rácson egy más világ van... hol közel a másvilág. Ez esetben a kritikus alapkérdése: mi a közös Jean-Claude Van Damme és Almási Zsuzsi működésében? Az alkotók nem maradnak adósaink a válasszal. A dupla lutz. Csakhogy míg Zsuzsink annakidején a mutatvány után rendszerint fenékre huppant, addig a jó Jean – engedelmeskedve korunk és körülményeink parancsának – pofán rúg valakit. Ez a tevékenység meg is határozza az alkotás eszmeiségét. Amerre lépünk, ezernyi gyilok terem, karabély, garotte, nagykés, kiskés, automata mosógép. Végül a pokol kapuja is föltárul.

Eredeti mesével ülünk szemben. Az alapvető eltérés az eddigi dutyi-diliktől, hogy a főrab most műrab, amolyan undercover angel. Burke nyomozó – Lombroso nagyobb dicsőségére – elvegyül a büntetőintézet rendes beutaltjai között, hogy titokzatos és sorozatos halálesetek rejtélyére derítsen fényt. A rejtélyt ugyan megoldja, de fény az nem derül. Marad a sötétség. A sunyi, a gonosz, a buta sötétség. Szégyelljük magunkat!

A mű családfájára is érdemes egy pillantást vetni. A büszke anyai ág Robin Cook Kómájáig is elvezethető. Az apa személye homályos, hiszen börtön az egész (film)világ. Ide kívánkozik még, hogy e minden kockájában visszataszító mű rendezője, mielőtt Hollywood Olimposzának meghágásához látott volna, két évig Európában tanult. A forgalmazó állítása szerint Federico Fellini keze alatt. Hát én kíváncsi lennék... Nem, mégsem vagyok kíváncsi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=445