KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ne vedd el tőlem a napot!

Nóvé Béla

 

Aki valaha is megtapasztalhatta, mit jelent Párizsban pénztelen jövevényként az utcákat róni, a bábeli sokaságban ismerős arcokra vadászni, kávéházak, mozik és gyorsbüfék előterében üres gyomorral, árván, egyetlen megváltó találkozásra várni – annak Michel Blanc nagyvárosi pikareszkje jellegzetes alakjaival és helyzeteivel bizonyára eleven élményként fog visszaköszönni. A népszerű rendező és komikus a mai francia vágáns filmköltészet rokonszenves képviselője. Afféle európai Woody Allen: magára írott, maga rendezte szerepeiben egyszerre félszeg, szószátyár és fontoskodó, külseje jelentéktelen, s a nőkkel szemben (csakúgy, mint a manhattani anti-adonisz) valóságosan és képletesen többnyire mindig alul marad. Egy ilyen komikusan esetlen figura mellé természetesen szükség van magabiztos, erős és rendíthetetlen társra, hogy a humoros helyzetek belső kontrasztja és szereposztása teljes legyen. Filmünk két jobb sorsra érdemes clochard-ja, Denis és François közül az utóbbira jut e szerep (Denis-t Michel Blanc, François-t Gerard Lanvin játssza).

Denis és François nem igazi csavargók, csupán pénz, munka, s a nők után loholva kényszerülnek állandó helyváltoztatásra. François zenész – ez az alibi: neki kell munkát, menedzsert találni. Emberüket keresvén így vetődnek Párizsba, ahol kezdetben utcasarkon és aluljáróban „lépnek fel”, garniszállókban hálnak, lopva önkiszolgálókban lakomáznak, majd mindenünnen kikopva, kipofozva, egy színesbőrű nyomortanyán lelnek átmeneti otthonra. Denis telivér néger családanyákkal, François Mathilde-dal, egy szépséges jazztáncos lánnyal kezd liaisont. Ez utóbbin a vagabund komédia kishíján megbicsaklik és melodrámába fordul. Szerencsére Mathildot karrierje Amerikába szólítja, s a néző így nem lehet tanúja románcuk folytatásának. A zárójelenetben csupán azt látja, hogy a két derék francia – ráunva a párizsi alvilágra – immár New Yorkban, a manhattani mulatók környékén kószál. Ha François azóta rátalált Mathilde-ra, ám legyen. De ha Denis (Michel Blanc) valahol belebotlott Woody-ba – nos, ennek még lesz folytatása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5613