KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/június
KRÓNIKA
• N. N.: Pályázatunk eredménye
• N. N.: Magyar Mozgókép Alapítvány

• Márton László: Kései melankólia Jarman
TELEVÍZÓ
• Sipos Júlia: A forradalom elmúlt Fekete Doboz
• Wisinger István: Az amerikai közszolgálati televízióról Hír... hír... hír...
• N. N.: Mi az, hogy CPB?

• Bikácsy Gergely: Fallosz és arany ősz Eizenstein rajzai elé
• Körner Éva: A vonal dramatikája
MAGYAR MŰHELY
• Zsugán István: Filmművészetről pedig szó se essék Beszélgetés Ragályi Elemérrel
• N. N.: Ragályi Elemér operatőr filmjei
KRITIKA
• György Péter: Macho-Magyarország Melodráma (Szabadság, szerelem)
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Rose Hill asszonya
• Zsenits Györgyi: Farkasokkal táncoló
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Táncőrület
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Mindörökké
• Tamás Amaryllis: Ollókezű Edward
• Gáti Péter: Jobb ma egy zsaru, mint holnap egy másik
• Bikácsy Gergely: A márki
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Mi, a fehér helikopter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Se ördög, se angyal

Dóka Péter

 

Cédric Klapisch filmje két hagyományt követ. Az egyik a franciák fegyveres nő imádata, mely Jeanne d’Arc legendájáig vezet vissza, és a róla szóló filmekben teljesedik ki. A másik hagyomány, hogy a Melville-en, Corneau-n felnőtt francia rendező előbb-utóbb előrukkol egy krimivel. A Se ördög, se angyal – hasonlóan Besson híres Nikitájához – egyesíti a két tradíciót. Klapisch filmje nem borzongató, nem csavaros, nem is metafizikus. Egy olyan rendező munkája, aki ismeri a titkot, hogyan kell képekkel mesélni, és hisz a nagytotál és a szuperközeli mindent lebíró erejében. Nem újítja meg a formanyelvet, de annak korszerű, igényes változatát használja. Története szépen gördül, az utolsó fél óra feszült neo-noir.

Klapisch meghatottan nézi hősnőjét, és érzései hamar átragadnak a nézőre is. Caty, aki kezdetben egy párizsi átlaglány átlagéletét éli, a film végére lövöldöző vamppá alakul. Mi több: bűnügyi tevékenységben az őt megrontó nehézfiúk fölé magasodik. Caty keveset beszél, magányáról és szeretetvágyáról képek mesélnek. Komor arc, szürke ruha, kietlen ház. Miután bűnözőkkel kezd lógni, Caty arca nevetős lesz, a ruhája színes, a háza szebb. De bűnözővé válásának lelki folyamatáról Klapisch hallgat. Sőt, filmje épp akkor válik sablonosabbá, ha valamelyik szereplő motivációját keresgeti.

Egy szép arcú nő, aki fegyvert markol, ránézésre is angyal és ördög keveréke – ez láthatólag megragadja Klapischt. De ami a kép mögött rejlik, a lehetséges kérdések és válaszok bűnről és ártatlanságról, már nem érdeklik. A zárójelenetben egy hosszú premier plánnal próbálja megmutatni, mit érez Caty legbelül. A kép hatásos – de lényegében csak erősíti a néző érzését, hogy valamiből végig ki volt zárva. Klapisch, ez a tehetséges rendező mindent meg tud mutatni, amiről vannak képei – de a képeken túli világot nem. Ebben különbözik a nagyoktól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2160