KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/május
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág köszönetet mond
• N. N.: Alapítvány a Fészek Művészklubért
MAGYAR MŰHELY
• Ardai Zoltán: A máskéntfilmezők Műhely és idő
• Báron György: Mozimámor Belső mozi; 4, 6, 8
• Sipos Júlia: Túlélni a törpekort Beszélgetés a Stúdió vezetőivel

• György Péter: Szenvedély és erőszak Veszett a világ (Wild at Heart)
• Koltai Ágnes: Veszett a világ (Wild at Heart) David Lynch
• Kozma György: Csalárdabb a szív mindennél… Veszett a világ (Wild at Heart)
• Csejdy András: Mindhalálig duma Barry Gifford teremtményei
VÁROSVÍZIÓK
• Koltai Ágnes: A város filmje
• Dániel Ferenc: Nyakunkon maradt örökség Nagyvárosi képzelet
• Tillmann József A.: A változás vadona Városi lapok a Nomádok Könyvéből
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: Főtt agyak Skolimowski anno...
• N. N.: Jerzy Skolimowski filmjei
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Ferreri medvéje Berlinale
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Önmagunk túszaiként Isten hátrafelé megy
• Spiró György: Protkó Sztálin menyasszonya
• Molnár Gál Péter: Lázár vagyok a csókok lakomáján Cyrano de Bergerac
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A halál keresztútján
• Koltai Ágnes: A zöldfülű
• Hegyi Gyula: A kézilány meséje
• Békés Pál: Képeslapok a szakadékból
• Székely Gabriella: Bármerre jársz
• Tamás Amaryllis: Bizánci tűz
• Békés Pál: Ébredések
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: A nőnemű revolver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az óceánjáró zongorista legendája

Bori Erzsébet

 

Úgy fest, mintha Tornatore új filmjével egyszerre pályázna Benigni honfitárs újvilági sikereire és Fellini honfitárs elképesztő hajóvállalkozásának ismétlésére.

Az 1900 legendája az Európa és Amerika között ingázó Virginia óceánjárón, annak is inkább a belső tereiben játszódó romantikus mese a talált gyermekről. 1900 onnan nyerte a nevét, hogy az 1900. évben született, a mondott hajó rakterében. A rosszéletű anya olasz lehetett, a jólelkű megtaláló és nevelőapa viszont oxfordi tanulmányok után állhatott be fűtőnek, mert hősünk felcseperedvén hibátlan és választékos angolsággal fejezi ki magát; és ez nagyobb csoda a maga nemében, mint az, hogy zongoravirtuóz lett belőle, pedig nem folytatott zenei tanulmányokat és másmilyet sem, hiszen soha ki nem tette a lábát a hajóról, amelyen született. Pénz, siker, nő külön és együtt is kevés volt ahhoz, hogy a kedvéért a szárazföldre lépjen.

Filmeseknek, kivált egy színes, szélesvásznú hollywoodi film rendezőjének nagy kihívás egy ilyen két és fél órás hajóút, apai-anyait beleadtak, hogy meglegyen a kellő látvány, mozgalom, izgalom. Van itt elszabadult zongora – ez a film legjobb, Tornatoréhoz leginkább méltó jelenete –, fergeteges mulatság a fedélközben és fényes koncert az első osztályon, plusz versenyzongorázás a jazz büszke feltalálójával.

Minden hiába. Ha Tornatore pályája (jelesül a Cinema Paradiso) azt példázza, hogy az olaszoknak nem feltétlenül áll rosszul a túláradó érzelmesség, akkor az 1900 legendájából az derül ki, hogy ezt csak a hazai filmmel együtt lehet Amerikába exportálni.

A legkínosabb mégis az, amit a zenéről mond, gondol és mutat a film. Ilyen ordas közhelyekkel és lila elcsöppenésekkel a kereskedelmi televíziók tolksóiban szokták traktálni a nézőket. És tévedés volt Alessandro Bariccóval íratni forgatókönyvet csak azért, mert ő jókat írt már tengerekről, utazókról és csodabogarakról. Tévedés volt Tim Roth-ra bízni a főszerepet, aki láthatóan feszeng e kiagyalt karakter bőrében. És tévedés volt Amerikába hajózni, mert az 1900 legendájából nem lett más, mint egy glancos, cukros és grandiózusan érdektelen film.

Rendezőnk mintha csak megirigyelte volna Benigni honfitársa újvilági sikereit: elindult hát ő is Amerikába a századforduló táján hajóra szállott sok-sok olasszal együtt, hogy egy amerikai ízlésű történettel Amerikában csinálja meg a szerencséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3153


előző 1 következőúj komment

Balogh Zoltán#1 dátum: 2009-05-06 07:36Válasz
Engem lenyűgözött a hangulata,a mondanivalója,az érzelemvilága ,a látványa ,a tartalma s az üzenete.
Ha leülök egy filmet nézni akkor általában hagyom hogy vigyen magával.S ha maradandó élményt nyújt az utazás ,akkor az ugye jó:) Persze nyílván az sem mindegy éppen milyen hangulatban áll neki az ember. Hmm mit is írhatnék nehéz szerintem szakmai szempontból jobbról balról véleményezgetni(vagy csak számomra) mikor annyi nyílvánvaló és rejtett érzelem árad a filmből.
Nem is beszélve az "apró" bölcsességekről a sorok között olvasva:)