KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tangó

Tamás Amaryllis

 

A zajos Élet, a nagybetűs Történelem Saura Tangójában a próbateremben, a színpadon zajlik. Virtuózak a táncok, mívesen szépek a képek – a film kerettörténetén viszont – talán épp az artisztikus, arisztokratikus, intelligens elbeszélésmód miatt – megtörik a lendület. Aki olyasfajta izgalmasan dokumentált szerzői öngyötrelmet, revelációt vár, mint a Mindhalálig zene máig érvényes lüktetése, menthetetlenül csalódik. Ez egy régimódi, nem szenzációra törő, lassan hömpölygő, ha tetszik, „polgári” film – egy művész, a művész hétköznapi lényéről. Emberléptékű szenvedéséről, magányáról, elveszettségéről, a műhelymunka három műszakjáról – azokról, akik botrányok nélkül, mellőzve az önsztárolást, az imidzs-építést, teszik a dolgukat. Nem háborúznak, nem tüntetnek, nem ármánykodnak, nem „lobbyznak”, nem lépnek frigyre nevelt lányukkal, nem nyilatkozgatnak okkal-ok nélkül. Akiket az élet és halál dolgai nem kimódolt antiművészetre, hanem egyszerű párhuzamokra inspirálnak. Saura filmbéli alteregója és alkotótársai nem biológiai gondolkodógépek, de valami csendes és mély önfelfedezés útján egységesebb látomásuk alakul ki önmagukról, a valóságról, az egyetemes, mindent átfogó spiritualitásról. A folytonos kreativitás és alázat – művészetük – megmenti civil lényüket a nyerseségtől, otrombaságtól. Szenvedély, mértékletesség, arányérzék, határok – ez a tangó. A Tangó pedig olyasfajta ritka film, ahol az esztétikum – Storaro operatőri remeklését díjazták Cannes-ban -, a gondolat, a szándék nem sugall erőszakot, durvaságot. Ideális forma annak tisztánlátásához, hogy az élet rendületlenül létezni akar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4552