KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/április
KRÓNIKA
• (X) : Belga filmhét
• N. N.: Filmvilág Alapítvány
• (X) : Filmremekek a szombathelyi főiskolán

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ördög Sátánmozi
• Popper Péter: Gonoszlélektan Emlékezés régi ördögökre
• Csörögi István: Pokolzene Heavy feeling
FORGATÓKÖNYV
• Grunwalsky Ferenc: E. A. Poe utolsó mondata Eddie nincs többé

• Zsugán István: Valahol Ukrajnában Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Takács Ferenc: Aprószentek legendái Henry és June
• Forgách András: Rossz filmek – jelentős álmok
MÉDIA
• Wisinger István: Miért fajulnak el a tények? A valóság és televíziós változatai
• N. N.: Háború az éterben
LÁTTUK MÉG
• Létay Vera: Szétlőtt vasárnap
• Koltai Ágnes: Számokba fojtva
• Bikácsy Gergely: Afodrásznő férje
• Zalán Vince: Végelgyengülés
• Kövesdy Gábor: A Keresztapa III.
• Báron György: Rocky V.
• Tamás Amaryllis: Harry és Sally

• Csörögi István: Filmfax
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Az elpiszkolt logika

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vándormadarak

Schubert Gusztáv

 

Mióta az Animal Planet és a National Geographic szélesre tárta Flora és Faunus végtelen birodalmának kapuit, úgy érzem magam, mint a kis filatelista, aki születésnapjára öt kiló bélyeget kapott. Cápák kíméljenek! Elég volna persze a tévét kikapcsolni, de hát nemcsak a túlkínálat okozza csömöröm. A természetből sohasem lesz elegem, a természetfilmből annál hamarabb. La Fontaine felfuvalkodott békái, ravaszdi rókái, hiú hollói – emberek, de emiatt egy percig sem érzünk csalódást, sőt; a szatellites ismeretterjesztés viszont tudományt ígér, ehelyett morált és ízlést kever a természetbe, alig álcázott erkölcsi furorral osztja fel a vadvilágot hasznos és kártékony, „imádnivaló” és undok állatokra. A helyzet legfeljebb annyiban bonyolódott, hogy – meghallva az idők szavát – egyre többen fogják pártját a „született gyilkosoknak” is, a gnú végtére is szerencsétlen lúzer, a krokodil a király.

Néhány évvel ezelőtt egy francia bestiárium kontrázta meg a természetfilmezés bornírt sablonjait, persze antropomorf volt az is, de legalább nyíltan vállalta emberi szempontjait, humora volt. A Mikrokozmosz szikárabb párdarabja a költöző madarak vándorlását követi nyomon a jégsivatagtól a szavannáig, trópustól a pólusig. A képek látványosak, vadludak húznak testközelben, lilék piruetteznek a parti szélben, a ceremónia perfekt és nagyszabású. A képek a szó szoros értelmében magukért beszélnek, a narrátor alig-alig szól közbe (kár, hogy a méltóságteljes zene azért mégiscsak kommentál). A Vándormadaraknak talán ez a legnagyobb érdeme, végre láthatjuk, amit a természetfilmekben folyton agyonbeszélnek. Mintha a Euronews ez alkalommal a madárvilágból közvetítene képet szöveg nélkül: No comment. A tudós voyeur megszégyenül. A természet az emberiség lábjegyzete nélkül is tökéletes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2695