KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Eizenstein Erósza

A rajzoló rendező

Palotai János

Nagyformátumú album egy nagyformátumú filmrendező rajzaiból, egy időben a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében rendezett tárlattal.

 

Eizenstein grafikáit külföldön először a Műcsarnokban mutatták be 1991-ben. Azóta jelentek meg albumok titkos, frivol rajzaiból Párizsban, Szentpéterváron, valamint a 2006-os cannes-i filmfesztiválon rendeztek alkalmi kiállítást belőlük. (A Filmvilág többször foglalkozott a rendező rajzaival, legutóbb a 2006/1. számában.)

A korábbihoz képest most egy jóval bővebb anyag volt látható, Eizenstein filmjei társaságában. A rajzokat Lígyia Naumova, a Rettegett Iván jelmeztervezője őrizte meg az utókornak, vállalva a kockázatot, mivel a rendező barátai gyakran félelmükben eltüntették, megsemmisítették a merész grafikákat. Eizenstein gyerekkora óta élénk fantáziájú, tehetséges rajzoló volt. Apja Riga főépítésze, maga is erre a pályára készült, de nem elégítette ki az építészeti-műszaki rajz, tehetségét avantgárd színpadi dekorációkban, kubo-futurista díszletekben, jelmezekben élte ki (Meyerhold, Proletkult Munkásszínház). Emellett forradalmi plakátokat festett, első filmjeit, a Sztrájkot, a Patyomkin páncélost is propaganda céllal, „agitkának” készítette – más lett belőlük. Mint ahogy más lett a Rettegett Ivánból is.

Az alkotó fantáziájában akaratlanul is egy másik Iván öltött testet: az igazi rettegett, a mániákus, a gyanakvó, a hatalom megszállottja. Ehhez adalék a kiállításon és az albumban látható 94 rajz, az „Akcsurina gyűjtemény”: az elnevezés Naumova unokahúgát, az örököst jelöli – aminek nagy része e filmhez kötődik. A rendező benyomás-rajzai az „átöltözéses” szerepekről, alakokról rendkívül expresszívek, Otto Dix, Georg Grosz, ill. Daumier, Toulouse-Lautrec képeire emlékeztetnek. („Mesterének” a régi kínai bölcset tartotta: „a vonal a mozgásról szól”.) Eizenstein ceruzavezetését az expresszív, váratlanul irányt változtató vonal jellemzi, nagy felületekkel dolgozik, a részleteket gyakran leegyszerűsíti, az alakok fő vonalait hatásosan kihangsúlyozva hozza létre a képi általánosítást. Színészei magasak, vékonyak, hajlékonyak, megfelelnek a rajzolatnak, a vonalvezetésnek. A mozdulatok dinamikáját, harmóniáját, a szándék erejét akarta kifejezni. Vonalakban gondolkodott, mindig a vonal formájából indult ki, a maszkoknál is, nem a színészből, ahogy egy színész jellemezte. Rajzai teatralitása a rendezve gondolkodó rajzolót mutatják, de Geréb Anna Eizenstein-kutató szerint rendezései a rajzművész beállításai; filmjei ettől grafikai jellegűek. (Ezért tartják a Rettegett Ivánt némelyek az animáció különleges esetének.) „A vonalrajztól a színházon át a moziig… ez maga a kinematografika” – írja alapos bevezető tanulmányában Geréb. Eizenstein vonalvezetése meghatározta a látvány érzelmi hatását. A gyors, a szaggatott, a hirtelen felemelkedő vagy a váratlanul eső vonal más-más reakciókat vált ki. Az egyenes máshova irányítja az érzelmi érdeklődést, mint a ferde vonal, a meghökkentő görbék más lelki választ hívnak elő, mint a harmonikusan vezetett vonalak. A rendező maga írta a filmhez készített rajzairól, hogy: „Ezek néha egy olyan jelenet érzésének első benyomásai, amelyeket aztán róluk másol, ír le a forgatókönyv. Néha annak a lehetőségnek a kiaknázása, hogy már ezen a kezdeti fokon is meglásd a megelevenedő szereplők viselkedését. Néha annak az érzésnek a koncentrált rögzítése, amit a jelenetnek kell kiváltania, leggyakrabban keresések”. Azaz a befogadás-lélektan törvényének alkalmazását keresi, hogy e formák átérzése során ezeknek megfelelő lelki indulatok keletkezzenek. Mindez utalhat az alkotó lelki feszültségére, zaklatottságára is. Bár – mint írta – a leforgatott jelenet néha semmi közöset nem mutat a rajzzal, a kiállított grafikák jól mutatják, hogyan alakultak át eljátszott és felvett jelenetté, képpé.

E formák alapelveit a rendező az expresszionista festészettől vette át. Színkezelési elve volt, hogy azoknak kifejező mozgásuk legyen. Jelentés szerint válogatta össze őket: „a düh felfelé ívelő vonala vörös tónusú, a kétségbeesésé lefelé hajló világoskék”. A film végső részét színesben forgatta, a színes filmről írt tanulmányát már nem tudta befejezni.

A rajzok alapján a néző tovább írhatja.

 

Szergej Eizenstein, a kinemato-grafikus
Budapest Galéria (Lajos utcai kiállítóterem)

Szergej Eizenstein. A rajzoló rendező.

Szerk. Geréb Anna. Kossuth Kiadó, 2007.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9015