KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Cecil B. DeMille: Tízparancsolat

Szélesvászon és egydimenzió

Pápai Zsolt

Cecil B. De Mille megafilmjében a technikai újdonsághoz ódon stíluseszmény társult.

 

Köztudott, hogy annak a heroikus, kisebb győzelmek sorával tarkított, ám végeredményben kapitulációval végződött harcnak, melyet az ötvenes évek Hollywoodja hagyományos közönségének visszaszerzéséért vívott a televízióval, egyik legjelentősebb etapja a modern technikákkal, elsősorban az új vetítővászon-formátumokkal végzett kísérletezés volt. A cinerama, a vistavision, a superscope vagy a cinemascope reklámozásával a filmmogulok minden korábbi moziélménynél izgalmasabbat (és harsányabbat) ígértek, azonban nem voltak következetesek. A korszak paradoxonja, hogy a technikai kísérletezés lázában égő producerek a filmnyelvi megoldások frontján már korántsem voltak az új idők megkövetelte rugalmasabb szemlélet hívei, és kifejezetten a hagyományos stílelemekre alapozva képzelték el szélesvásznú mozimeséiket. Minél egyszerűbb nyelven, minél látványosabbat – e kettős cél vezette őket, azonban hiába igyekeztek három dimenziót álmodni a vászonra, ha gondolkodásuk egy dimenzióban ragadt.

A hollywoodi történelem ezen időszakának emblematikus alkotása Cecil B. De Mille önremake-je, 1923-ban született Tízparancsolatának színesben, szélesvászonra újraforgatott verziója. A korabeli viszonyokat tekintve példátlanul nagy összegből, 13 millió dollárból készült darab nem csupán azért jelentős, mert az egyik első vistavision film, hanem azért is, mert az 1949-es – szintén De Mille jegyezte – Sámson és Delila sikere nyomán az ötvenes évek elejétől gombamód elszaporodó történelmi és bibliai témájú monstre eposzok kulcsműve. Kulcsműről van szó, hiszen a Tízparancsolat valamennyi kockáját az álomvárost ekkoriban kínzó ellentmondások színezik, az opus ekképpen igen jól tükrözi a hollywoodi stúdióvezetők ötvenes évekbeli tudathasadásos állapotát.

Noha a DVD-hez egyedüli extraként mellékelt archív bevezetőben úgy fogalmaz a rendező, hogy Mózes öt könyve ihlette a történetet, csupán a második könyvet használta fel a cselekményhez. A zsidók egyiptomi üldöztetését és exodusát elbeszélő eposz egyszerre hathatott már a maga korában is – illetve hat napjainkban is – modernnek és avíttnak, ugyanis speciális effektusai a legkényesebb ízlésű mai cinefilek igényeit is kielégítik, plánozása viszont már bemutatásakor is régimódinak tetszhetett. De Mille szivárványszínben játszó képek sorát alkotta meg, de olyanformán, mintha a húszas évek óta semmit sem fejlődött volna a mozgókép formanyelve. Nagyközeli egy sem akad a három és fél órás filmben, a figurák csak az – amúgy pazarul megkomponált – tömegjelenetekben lépnek ki a kis és bő szekondok börtönéből, a világítástechnika precízen kimódolt, a javarészt kötött gépállások és a visszafogott kameramozgások szinte állóképekké fokozzák le a plánokat, a jelenetek közötti áttűnések pedig tovább nyomatékosítják azt a hatást – sokan leírták már –, mintha egy képeskönyvben lapozgatnánk. A Tízparancsolat mérnöki pontossággal megtervezett, ám statikusságba dermedt mesevilágot ábrázol: az a legkülönösebb benne, hogy rendezője nem csupán a kor követelményeihez képest, de önmagához mérten is hátrébb lépett a leforgatásakor. De Mille tízes évekbeli indulásakor – kivált filmjeinek realista díszletezése és rendhagyó világítástechnikája miatt – kísérletező szellemű direktornak számított, és még a húszas-harmincas években, sztárrendezővé válása idején is megőrzött valamit kreativitásából, második Tízparancsolatában azonban a lenyűgöző speciális effektusokat, a monumentális műtermi díszleteket és a pazar áltörténelmi jelmezeket együttesen elégségesnek találta kiapadt ötletei pótlására, és már az első jelenetekben olyan látványosan vonult ki produkciójából, mint Mózes népe Egyiptomból. A Tízparancsolatból többet tudhatunk meg az ötvenes-hatvanas években az álomgyár producereinek körében eluralkodott, mindenáron a közönség kegyeit kereső és kizárólag a jól bevált sémákra alapozó lakájszellemről, mint tudós tanulmányok tömegéből. Ezért lehet a film a korszak fontos dokumentuma.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2752