KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babadook

Kránicz Bence

Babadook – ausztrál, 2014. Rendezte és írta: Jennifer Kent. Kép: Radoslaw Ladczuk. Zene: Jed Kurzel. Szereplők: Essie Davis (Amelia), Noah Wiseman (Samuel), Daniel Henshall (Robbie), Hayley McElhinney (Claire). Gyártó: Causeway Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 94 perc.

 

„Néha úgy odaverném a fejed a téglafalhoz, amíg ki nem loccsan az a kibaszott agyad.” Normális esetben ezt a mondatot legfeljebb az egyik frusztrált elítélt mondaná a másiknak egy börtönudvaron, nem pedig egy anya a kisgyerekének. Az utóbbi évek ünnepelt ausztrál horrorfilmjében azonban nincsenek normális esetek, csak súlyosan terhelt kapcsolatok. Jennifer Kent első rendezése mégis attól jó, hogy a mumus nem minden elemében a valóságról leváló, az éjfekete fantasztikum birodalmából riogató lény. Nagyon is evilági fájdalmak hívták őt a házba.

A magyar mozikba röpke hároméves késéssel érkező Babadook a szülő-gyerek viszony sötét oldalát megvilágító pszichológiai horrorok új ékköve. Egyedivé az teszi, hogy nem a születendő gyerek okozta páni félelemre vagy alattomos szorongásra játszik rá, mint a Rosemary gyermeke vagy a Larry Cohen-féle It’s Alive, és nem is a gyerekben lakozó gonoszt hozza felszínre, mint az Ómen típusú filmek. Sokkal inkább a köznapi anya-gyerek kapcsolatba kódolt feszültségeket nagyítja fel, középpontjában egy olyan csonka családdal, ahol az apát a szülőszoba felé tartva érte halálos autóbaleset. A címszereplő rém, amely küllemében leginkább egy Tim Burton által rajzolt Dr. Seuss-meseillusztrációt idéz, valójában akkor kopogtat, amikor az anya szeretetkészségét pillanatokra legyőzi a fojtogató érzés, hogy gyereke helyett inkább a férjét akarná visszakapni. Kent kevés szereplővel, klausztrofób terekkel, visszafogott rémületkeltéssel ás le ennek a lélektani folyamatnak a mélyére.

A Babadook gyógyító hatású, de nem együgyű film. A szörny legyőzhető, ám teljesen nem lehet tőle megszabadulni. Elpaterolhatjuk a pincébe, ahová naponta viszünk neki egy nagy tál rothadó kukacot. Időnként hallani fogjuk a kopogását, amíg a gyerek fel nem nő, és valószínűleg azután is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13564