KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A kígyó ölelése

Emlékezni a felejtés korában

Teszár Dávid

Ciro Guerra hipnotikus erejű, kozmikus mozi-tripje a nyugati ember beavathatatlanságáról és a világtéboly aktuális helyzetéről.

A latin-amerikai film nemcsak a magyar mozikban, de nemzetközileg is alulreprezentáltnak mondható, ami már csak azért is sajnálatos, mert a térség filmipara szinte minden évben produkál kiváló, remekmű-közeli alkotásokat. Érdemes megfigyelni a mértékadó nemzetközi angol nyelvű filmes szaklapok kritikusainak év végi best of listáit: még a fesztiválokat szorgosan látogató szakírók összesítéseiben is csak elvétve lehet találni dél-amerikai munkákat. A mindössze 34 esztendős kolumbiai Ciro Guerra harmadik nagyjátékfilmje, A kígyó ölelése alighanem annak ellenére is feledésre van ítélve, hogy az idei premierje után (Cannes, rendezők kéthete szekció) a Variety, a Hollywood Reporter és a Screen International is nyomatékosan laudálta. Márpedig Guerra munkája igazi felfedezés, az 2015-ös év egyik nagy cinematikus meglepetése, amely amellett, hogy formatudatossága révén hipnotikus moziélményt nyújt (akár a képközpontú A nagy szépség vagy a Jauja festményfilmje az elmúlt évekből), olyan pontos kritikáját adja az újkori, modern nyugati világparadigmának, hogy az évtizedes összehasonlításban is megállja a helyét a filmvilág panteonjában.

A kígyó ölelése cselekménye három, egymásba kapcsolódó területet vizsgál meg: az egyén, a történelem és a spiritualitás dimenzióját. A legkülső, egyéni-személyes burkot létező, ismert személyek útinaplója inspirálta: egy német és egy amerikai akadémikus (Theodor Koch-Grünberg tübingeni néprajzkutató és Richard Evans Schultes harvardi etnobotanikus) két idősíkon játszódó amazonasi túráját váltogatva kísérhetjük figyelemmel előbb az 1900-as évek elejéről, majd pedig az 1940-es évekből. Mindketten közel ugyanazt az utat járják be egy helyi sámán, Karamakate vezetésével, aki segít nekik felkutatni egy ritka hallucinogén növényt (yakruna) – a német tudós esetében ez egy halálos lefolyású betegségre szolgálhat gyógyírként, míg az amerikai szakember kutatási célból kívánja megszerezni az őslakosok által nagyrabecsült, szakrális növényt.

A történelmi sík a gyarmatosítás hatásaira fókuszál: a népirtás, a kizsákmányolás és a kulturális vandalizmus képezi a kulisszáját a három főszereplő fáradságos odüsszeiájának. Guerra alkotásának tanúbizonysága szerint a nyugati kolonizáció által okozott pusztítás, kifosztás és lezüllesztés mértéke az idő előrehaladtával exponenciálisan nő: míg a német kutató olyan keresztény misszionáriussal találkozik, aki a természet és az őslakosok ellen egyaránt hadat üzenő kaucsuk-ipartól kívánja megóvni a helyi törzsek gyermekeit (szélsőségesen erőszakos és képmutató hittérítő tevékenysége ekként legalább részben legitim), 30 évvel később Evans Schultes-t már messiás-komplexusos szektavezető által rettegésben tartott bennszülöttekkel hozza össze a sors. A kígyó ölelése mintegy mellékesen a kizökkent modern nyugati tudatállapot világtébolyt előidéző hatásmechanizmusát tárja a nézők elő. E tekintetben a film rezonőr karaktere, a sámán sem kivétel, aki ugyan lényegközeli megállapításokat tesz és leleplezi a két nyugati akadémikus műveltséggel álcázni próbált, mélységes léttel kapcsolatos tudatlanságát, de maga is a megosztottságot generáló, létmételyező modern nyugati tudatállapot áldozatává válik, amikor emberalattinak nevezi a sajátjától eltérő amazonasi törzs tagjait.

A legbelső, spirituális dimenzió alkotja a film igazi lényegét és itt kerülnek megfogalmazásra a leginkább lesújtó ítéletek. A hübrisszel terhelt, spirituális gyermekkorban megrekedt nyugati tudósok számára az út tétje személyes, egyéni jellegű (gyógyulás, kutatás), a sámán azonban kozmikus felelősséget vállal magára, ugyanis ő az emlékezés aktusával a lét primordiális egységét igyekszik helyreállítani. Karamakate a saját elmondása szerint elfelejtett emlékezni (üres porhüvellyé, chullachaqui-vé vált): elvesztette azt az ősi, időtlen metafizikai tudást, amit a nyugati utazópartnerei nemhogy realizálni, de még csak intellektuálisan megragadni sem képesek (helyette inkább tragikomikus módon ragaszkodnak a tárgyaikhoz). Ezt az ontikus felejtést, az éberség teljes hiányát jelképezi az a tény is, hogy a kolumbiai rendező egy fekete-fehér mozit forgatott az Amazonas folyót körülölelő színpompás őstermészetről. A kígyó ölelésének legsúlyosabb állítása mégis az, hogy a modern nyugati embert nem lehet beavatni, mert annyira messzire sodródott a forrástól, vagyis saját Önvalójától.

 

A KÍGYÓ ÖLELÉSE (El abrazo de la serpiente) – kolumbiai-venezuelai-argentin, 2015. Rendezte: Ciro Guerra. Írta: Jacques Toulemonde Vidal és Ciro Guerra. kép: David Gallegos. zene: Nascuy Linares. Szereplők: Nilbio Torres (Karamakte), Jan Bijvoet (Koch-Grunberg), Antonio Bolivar (Karamakte), Nicolás Cancino (Anizetto), Brionne Davis (Schultes). Gyártó: Buffalo Films / Caracol Television / Nortesur Producciones. Forgalmazó: CinefilCo Kft. Feliratos. 125 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12402