KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A német doktor

Az orvos ártó keze

Árva Márton

Josef Mengele utolsó argentínai napjainak megfilmesítésében a halk szavú vendég észrevétlenül alakítja át az őt befogadó környezetet.

 

A kortárs argentin műfajfilm erőssége főként abban rejlik, ahogy a helyi sajátosságok zsánerformáló elemként szervesülnek a művekbe. A hazai pálya adottságaival élő alkotók magabiztosan használják saját játékszabályaikat zsánervariánsaikban, és az általuk jól ismert kulisszáknak aktív szerepet szánnak. Az utóbbi években Buenos Aires épületeinek üres oldalfalai romkom-szereplők gátlásainak metaforájává váltak (Medianeras), a Pampák száraz-tüskés vidékei western-hősök elvadultságát jelezték (Aballay), szélhámos-thrillerben (Carancho) rafinált képi trükkök vezettek körbe a csalások színpadává váló utcák labirintusában, történelmi drámában (A kis ellenálló) pedig az emlékkönyvekhez illő eklektikus vizualitástól kapott hangsúlyt a személyes érintettség. A német doktor fajsúlyos drámája a saját közeg feletti kontroll elvesztésében ragadja meg a tragikumot, miközben bemutatja, ahogy náci menekültek szivárognak egy argentin család életébe.

A meggyőző alapossággal kidolgozott filmben az auschwitzi koncentrációs tábor álnéven Dél-Amerikában élő orvosa egy közös utazás alatt kerül kapcsolatba a jóhiszemű família növekedési rendellenességgel küzdő legkisebb lányával és az ikerterhes anyával. A kiindulópont komoly suspense-potenciáljának kiaknázása helyett viszont szinte azonnal a dráma lendül működésbe: a tehetetlenül gyanakvó apa, a hiába nyújtózkodó gyermek és a férje előtt titkolózó anya csendes vívódásai és fájó csalódásai a hiú remények és a mit sem sejtve csapdába sétáló áldozatok tragikus narratíváját vázolják fel, kompenzálásképpen pedig egy a főszöveghez esetlenül illeszkedő, jelzésszerű thriller-mellékszál is kerül a filmbe – nyomozással, beépített ügynökkel és kínosan mesterséges időzítésű fordulópontokkal. A komótos tempóban kibontakozó cselekmény ártalmatlannak tűnő lépésekben jut el az udvariaskodás jeleneteitől a legintimebb helyzetekbe is begyűrűző kiszolgáltatottságig, ugyanakkor a film nem szándékozik sem a „halálangyal” közelebbi portréját megrajzolni, sem azt a szimpatikusan türelmes közeget kérdőre vonni, ami tulajdonképpen nem akadályozza a háborús bűnöst emberkísérleteinek folytatásában. Lucía Puenzo eddigi munkáihoz hasonlóan figyelemfelkeltően kényes történetet választott (a rendezőnő saját regényét vitte filmre), amit ezúttal is visszafogott modorban ad elő. Kerüli műve didaxissal, rituálékkal és jelképekkel való túlterhelését (ami az egy évvel korábbi, A német doktorral tematikai átfedésben lévő, de nagyobb ívű, évtizedeket átfogó A német barátnak nem sikerült), és a kötelező dramaturgiai pontokat összekötő epizódokat értékeli fel.

Drasztikus rádöbbenések helyett Puenzo lelkiismeret-furdalásos nyugtalanságot árasztó darabja a fent említett többrétegű közegábrázolást és erős képi metaforákat használ a lassan fojtogatóvá váló veszély érzékeltetésére. Az expozíció tág kivágatú képeinek viharrá fokozódó borongós égboltja és a hősök új lakhelyéül szolgáló birtok szélfútta fái is az ellenséges környezet benyomását keltik. A film egyik észrevétlen csúcspontjában a körbenéző doktor a roppant hegyekben és sűrű erdőkben a német tájra ismer, megkezdve baljós kisajátító gesztusainak sorát, melynek az iskola, a család, végül pedig a test esik áldozatul. A jegyzetelő-méricskélő orvos ajtókeretbe húzott rovátkái a jó modora mögül előaraszoló hátsó szándékára emlékeztetnek, a családapa dédelgetett álma, a játékbaba-manufaktúra képsorai pedig az embergyártás és „tökéletesítés” hátborzongató konnotációit hordozzák (noha ez utóbbi képek – a doktor feljegyzéseivel és rajzaival montázsba rendezve – olykor a hatásvadászatig is elmerészkednek). Az átgondolt motívumrendszerben a borzalommal szembesülő gyermek sokat látott toposza és a beteg kislány mindentudó kommentárjai is a várhatónál kevésbé tolakodó fogássá szelídülve rezonálnak a megmagyarázhatatlanság élményére.

A német doktor történelmi tárlatvezetés helyett inkább az emberi természetet kutató tanulmány, ami csak az események súlyának tudatosításához szükséges politikai lábjegyzetekhez ragaszkodik, és úgy próbálja megmutatni a megvezethetőség és a manipulatív reménykeltés szerencsétlen találkozását, hogy többé-kevésbé tartózkodik a messzemenő következtetések hangsúlyozásától.

 

A német doktor (Wakolda) – argentin-francia-spanyol, 2013. Rendezte és írta: Lucía Puenzo. Kép: Nicolás Puenzo. Zene: Daniel Tarrab és Andrés Goldstein. Szereplők: Alex Brendemühl (Mengele), Natalia Oreiro (Eva), Diego Peretti (Enzo), Florencia Bado (Lilith). Gyártó: Pyramide / HCC / P&P Endemol / Hummelfilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11604