KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/február
• Simándi Júlia: A misszionáriusok nem a piacon vannak Üzletmozi
• Sneé Péter: Magyar bujálkodás
• Kenessei András: Misszionáriusok a piacon Művészmozi
• Zsugán István: Még forr a must Beszélgetés Sára Sándorral
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A bűn prófétái Gengsztermítoszok
• N. N.: Gengszterfilmek
• Hirsch Tibor: Amerikai rabló-pandúr Új idők gazemberei

• Zalán Vince: Képek által homályosan Alice a városokban
• Forgách András: Rókalyuk Privát háború
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Caligari előtt Pordenone
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bizonytalanságban
• Székely Gabriella: Ga, ga avagy dicsőség a hősöknek
• Hegyi Gyula: Egyenesen át
• Hegyi Gyula: Bal lábam
• Ardai Zoltán: Miss Daisy sofőrje
• Tamás Amaryllis: Játékos végzet
• Tamás Amaryllis: Palimadár
TELEVÍZÓ
• György Péter: A metaforák vége Századvég és televízió
MÉDIA
• Nádasdy Ádám: A hölgy megtette kötelességét Thatcher és a BBC

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tangó

Tamás Amaryllis

 

A zajos Élet, a nagybetűs Történelem Saura Tangójában a próbateremben, a színpadon zajlik. Virtuózak a táncok, mívesen szépek a képek – a film kerettörténetén viszont – talán épp az artisztikus, arisztokratikus, intelligens elbeszélésmód miatt – megtörik a lendület. Aki olyasfajta izgalmasan dokumentált szerzői öngyötrelmet, revelációt vár, mint a Mindhalálig zene máig érvényes lüktetése, menthetetlenül csalódik. Ez egy régimódi, nem szenzációra törő, lassan hömpölygő, ha tetszik, „polgári” film – egy művész, a művész hétköznapi lényéről. Emberléptékű szenvedéséről, magányáról, elveszettségéről, a műhelymunka három műszakjáról – azokról, akik botrányok nélkül, mellőzve az önsztárolást, az imidzs-építést, teszik a dolgukat. Nem háborúznak, nem tüntetnek, nem ármánykodnak, nem „lobbyznak”, nem lépnek frigyre nevelt lányukkal, nem nyilatkozgatnak okkal-ok nélkül. Akiket az élet és halál dolgai nem kimódolt antiművészetre, hanem egyszerű párhuzamokra inspirálnak. Saura filmbéli alteregója és alkotótársai nem biológiai gondolkodógépek, de valami csendes és mély önfelfedezés útján egységesebb látomásuk alakul ki önmagukról, a valóságról, az egyetemes, mindent átfogó spiritualitásról. A folytonos kreativitás és alázat – művészetük – megmenti civil lényüket a nyerseségtől, otrombaságtól. Szenvedély, mértékletesség, arányérzék, határok – ez a tangó. A Tangó pedig olyasfajta ritka film, ahol az esztétikum – Storaro operatőri remeklését díjazták Cannes-ban -, a gondolat, a szándék nem sugall erőszakot, durvaságot. Ideális forma annak tisztánlátásához, hogy az élet rendületlenül létezni akar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4552