KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/február
• Simándi Júlia: A misszionáriusok nem a piacon vannak Üzletmozi
• Sneé Péter: Magyar bujálkodás
• Kenessei András: Misszionáriusok a piacon Művészmozi
• Zsugán István: Még forr a must Beszélgetés Sára Sándorral
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A bűn prófétái Gengsztermítoszok
• N. N.: Gengszterfilmek
• Hirsch Tibor: Amerikai rabló-pandúr Új idők gazemberei

• Zalán Vince: Képek által homályosan Alice a városokban
• Forgách András: Rókalyuk Privát háború
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Caligari előtt Pordenone
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bizonytalanságban
• Székely Gabriella: Ga, ga avagy dicsőség a hősöknek
• Hegyi Gyula: Egyenesen át
• Hegyi Gyula: Bal lábam
• Ardai Zoltán: Miss Daisy sofőrje
• Tamás Amaryllis: Játékos végzet
• Tamás Amaryllis: Palimadár
TELEVÍZÓ
• György Péter: A metaforák vége Századvég és televízió
MÉDIA
• Nádasdy Ádám: A hölgy megtette kötelességét Thatcher és a BBC

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

M:I-1 Mission: Impossible

Hegedüs Márk Sebestyén

Mission: Impossible – amerikai, 1996. Rendezte: Brian De Palma. Szereplők: Tom Cruise, Jon Voight, Emmanuelle Béart. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 106 perc.

 

Ma már egyértelmű, hogy a Mission: Impossible-franchise valódi szerzője maga Tom Cruise, a filmek producere és sztárja, a most bemutatott hatodik epizód, a Mission: Impossible – Utóhatás kapcsán mégis érdemes felidézni, hogy a sorozat egykor éppen az egymást folyamatosan váltó rendezők eltérő látásmódjának köszönhette frissességét és életképességét. Cruise ugyan a kezdetektől fogva személyes ügyként tekintett a klasszikus tévésorozat megfilmesítésére – a CBS-en 1966 és 1973 között futó Mission: Impossible már hátulgombolós korában a kedvence volt –, de a sorozatot eleinte erőskezű szerzők (Brian De Palma, John Woo) és határozott hangú mesteremberek (J.J. Abrams, Brad Bird) tolmácsolásában képzelte el. Ez a megközelítés nem vezetett mindig sikerre – gondoljunk csak a sorozat mélypontjaként tételezhető második részre –, legalább egy esetben azonban kisebbfajta remekművet eredményezett. Történt ugyanis, hogy Cruise 1996-ban a Hitchcock-epigonnak csúfolt, a suspense mesterének örökségét szisztematikusan kizsákmányoló, felforgató és továbbgondoló szerző-rendezőt, a zseniális Brian De Palmát szemelte ki az adaptáció elkészítéséhez.

Az egykori mozi-fenegyerek korábban is vállalt bérmunkákat, hogy megvalósíthassa személyesebb hangvételű opusait (az 1980-as években ilyen „bérmunka” volt a szédítő erejű A sebhelyesarcú), a Mission: Impossible azonban annyiban kiemelkedik a De Palma-életmű hasonló tételei közül, hogy ez volt a rendező első és talán egyetlen spielbergi értelemben vett blockbustere. A 80 millió dolláros – akkoriban nagyon magasnak számító – költségvetés és Cruise határozott produceri jelenléte mégsem fojtotta el De Palma hangját, amit részben a problémamentes közös munkának, részben pedig az alapanyag jellegének köszönhettünk.

A Mission: Impossible izgalmakkal, átverésekkel, megtévesztésekkel teli kémthriller-világa ideális táptalajnak bizonyult a hitchcocki thrillereken tanult rendezőnek, David Koepp és Robert Towne forgatókönyve pedig csak úgy hemzseg az olyan motívumoktól és narratív megoldásoktól, amelyek meghatározó részét képezték Brian De Palma szerzőiségének is. A megfigyelés, a voyeurizmus, valamint a szerepjátszás, a megtévesztés tematizálása, sőt: az állandó manipuláció leleplezése már a film legelső, hangsúlyosan önreflexív jelenetében markáns, amikor a gumimaszkok álcája mögé bújt IMF-ügynökök egy kamerákkal felszerelt díszletben csalnak ki információt az ellenséges kémből. A film stílusa is magán viseli De Palma keze nyomát: az általa annyira kedvelt vizuális megoldások – lassítások, osztott képernyős beállítások – itt is megjelennek, ahogyan a hosszú, dialógusoktól mentes suspense-jelenetek is fontos szerephez jutnak (lásd a CIA főhadiszállásán végrehajtott betörés pattanásig feszült, máig sokat imitált jelenetsorát).

A Mission: Impossible nem mérhető ugyan a rendező olyan mesterműveihez, mint a Carrie, a Gyilkossághoz öltözve vagy az Alibi test, toronymagasan kiemelkedik azonban a kilencvenes évek hasonló filmjeinek sorából, és – talán mondanunk sem kell – a franchise-nak is ez a későbbi epizódokhoz mérten lassú sodrású, végletekig bonyolított kémthriller a legsikerültebb darabja.

Extrák: Előzetes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/09 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13805