KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/január
• Schubert Gusztáv: Királyi többes A rendszer végszava
• Kovács András Bálint: Itt filmesztétika van Filmoktatás
• Zalán Vince: Beszélgetés Lányi Andrással Az esztergomi csata
• Sneé Péter: Fejezetek a filmtörténetből Filmoktatás
• Zsugán István: A diploma: névjegy Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Hartai László: Mozgókép – iskolakeretben
FORGATÓKÖNYV
• Enyedi Ildikó: A víz kerek egy kerek edényben és szögletes egy szögletes edényben
HORROR
• Schubert Gusztáv: Sírontúli históriák Szellemmozi
• Hegyi Gyula: Félelempirula Ghost; Jákob létrája
• Molnár Gál Péter: Botrány a másvilágon Szellemmozi
• Magyar László András: Örök visszatérés Kísértetek régen és ma

• Koltai Ágnes: Coppola
• Hirsch Tibor: San Francisco szultánja Coppola mániái
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A Gustafssonok remenye és bizonytalansága Genf
KRITIKA
• Koltai Ágnes: A perzsa bili Pacsirták cérnaszálon
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Az eltüsszentett birodalom
• Sneé Péter: Vad orchideák
• Bikácsy Gergely: Egy elkényeztetett gyermek utazása
• Békés Pál: Szemenszedett szenzáció
• Szemadám György: Arachnophobia
• Fáber András: Selyemgubó
• Tamás Amaryllis: A tél foglyai
• Székely Gabriella: Top Gun
TELEVÍZÓ
• György Péter: A valóság látszata 1990. október 26–27–28. a képernyőn
• Schlett István: A blokád a tv-ben Tévéblokád
• Lengyel László: Kedves Elemér! Az MTV elnökének

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Saverio Costanzo: A prímszámok magánya

Magányos és gyanakvó

Vajda Judit

Túlbonyolított szerkezete miatt a film olyan magányos marad, mint ikerprímjei.

Paolo Giordano regényéből a hazánkban kevéssé ismert fiatal olasz rendező, Saverio Costanzo rendezett adaptációt. Az alkotó túl egyszerűnek találhatta a két fiatal, Alice és Mattia szerelem, plátói szerelem és barátság közt lavírozó érzelmi drámájának problémáját, ugyanis formailag rendkívüli módon túlbonyolította munkáját. A film cselekménye három idősíkon fut: 1984-ben, kisgyermekként, 1991-ben, kamaszként és 2001-ben, már felnőttként jeleníti meg a sajátos helyzetükből adódóan (a lány sánta, a fiúnak van egy értelmi fogyatékos ikerhúga) állandó gondokkal és magánnyal küzdő hősöket.

Ám az ily módon közös nevezőre hozott figurák sorsa nem egyszerűen a három idősíkot szabálytalanul váltogatva jelenik meg – a dramaturgia nemcsak az időben ugrál ide-oda, de ezen belül is a végtelenségig megbontja a szerkezetet: a jelenetek nem zárulnak le, és az is gyakori, hogy jelenet közben vágnak be egy másikat. A nézőnek így folyamatos koncentrációra van szüksége, hogy minél nagyobb magabiztossággal a helyükre tudja tenni a felismerhető rendszer nélkül érkező, különböző időben, a cselekmény különböző pontján tartó képsorokat.

A túl összetett forma miatt pedig éppen a film lényege nem tud érvényesülni: egy karakterekre építő mélypszichológiai dráma megjelenítése lenne a cél, de a formalista truvájkodás következtében a néző követni is nehezen tudja a történetet, érzelmi azonosulásra már végképp semmi esélye; a formailag ugyan frappáns időugrások hatására ugyanis érthetetlen lesz a figurák motivációja, alapvető fontosságú dolgok maradnak homályban, a mű maga pedig épp lélektanilag válik hiteltelenné (az alkotó jellemzően még a filmidő felére helyezett csúcspontot, a nagy titkok fellebbentését is többször megbontja, így az nem lényegülhet katartikus élménnyé).

„Magányos és gyanakvó számok” – hangzik el a filmben a prímekről, mely metafora a két főhősre vonatkozik; ám ugyanúgy igaz Costanzo alkotására is. A közönség bevonása helyett azt inkább folyamatosan kicselező műnek egyetlen olyan jelenete van, amely tökéletesen a helyén van: a 2008-ban játszódó lírai epilógusban gyönyörűen a helyére kerül és elrendeződik minden – egyedül a záró képsorokból több minden derül ki, mint addig az egész filmből. Ettől a mű maga sajnos még nem lesz jó, de legalább szép emlékkel búcsúzunk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10701