KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megközelítések

Bikácsy Gergely

 

Delphine Seyrig mintha csak Mészáros Márta legutóbbi filmjéből lépett volna ki: ideges, fáradt, vibráló szépasszony. Kiszáll kocsijából, megérkezik. Megérkezik egy svájci kastélyba, s ez a világ láthatólag otthonosabb számára, mint volt Hungária avagy Polónia, Pest vagy Krakkó. A kastélyban egyébként – ha nem is Nowicki, de egy „szlávosra vett”, oroszul is tanuló Trintignant várja, s még két unatkozó hölgy. Csehov A három nővér című drámáját készülnek ők filmre vinni. Próbálnak, kacarásznak, lelkiznek, s a végén (bár megkezdődik a forgatás) talán már sejtik is, amit a magyar néző az első pillanattól tudott: az égvilágon semmi közük sincs Csehovhoz.

„Deine Sorge moch» ich haben!” – mondták volna mifelénk az ántivilágban e luxus-testű és luxus-lelkű svájci széplelkeknek, (póriasabban: nincs jobb dolguk jódolgukban?) – mi meg ma arra kérnénk őket legszívesebben, hogy gyorsan hívják meg Ljubimovot a Taganka színházzal, vagy éljenek néhány évet Moszkvában, a Taganka színház mellett. Bármit, csak ne akarjanak egy svájci kastélyban „igazi” oroszok lenni.

A film legfigyelemreméltóbb pillanataiban hamisítatlan paródiába csap át (persze a rendező szándékától függetlenül), de a végén már olyan idétlen, fád és eltévedt tehetségű a mutatvány, hogy ezen sem tudunk felüdülni. Szomorúan ültem a vetítésen, ijedten. Úristen: hát Csehov, meg vele együtt a világkultúrának majdnem a fele most már végleg Kelet-Európa ügye marad, mindez most már csak ránk tartozik, oroszokra, lengyelekre, magyarokra, csehekre, románokra? És azért is szomorúan, mert az új svájci film legjobbjai, Tanner, Goretta és Soutter (hisz ő sem mindig ilyen hamis) oly ritkán jutnak el hozzánk. S hogy épp a legjelentősebb, legtehetségesebb alkotójuk, Tanner miért nem, azt például épp annyira nem értem, mint ennek a filmnek a hősei és létrehozói Csehovot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7984