KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/december
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: FIPRESCI- kollokvium Milánóban
• N. N.: Megújuló művész-mozi Szombathelyen
POSTA
• Fáber András: Wittgenstein és az öngyilkosság

• Hirsch Tibor: Kedvenc ellenségünk USA vs. SzU
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Boldogtalan békeidők Velence

• Molnár Gál Péter: Egy nagyváros kamarazenéje Mesék a járdán
• Barna Imre: Tavaszelő, Moravia, Budapest
• Ardai Zoltán: A hideg boldogság Lang némafilmjei
• Bikácsy Gergely: A fáradt halál rendezője Lang
• N. N.: Fritz Lang filmjei
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Európa Áruház Locarno
KRITIKA
• Lengyel László: Az ablak csukva van Magyar rekviem
• Kovács Ágnes: Képlélektan Szoba kiáltással
• Dániel Ferenc: Foltok a világatlaszon Forradalom után
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Találkozások (Wallenberg)
• Sneé Péter: „hol zsarnokság van...”
• Szemadám György: Dick Tracy
• Fáber András: A fül
• Hegyi Gyula: Előre a múltba
• Koltai Ágnes: A betörés
• Gáti Péter: Jézus élete
• Szemadám György: Sárkány és Papucs
• Tamás Amaryllis: Ifjú Einstein
ELLENFÉNY
• Báron György: Az eladó és az iskolamester

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nell, a remetelány

Turcsányi Sándor

Az erdőben, vízparton él Nell, a vadnő. Egyébként szelíd teremtés. Orvosi eset. Magányát leginkább a sajtó veszélyezteti. Mi lesz, ha kezébe kerül egy Filmvilág? Meg is látná magát benne, ki csak a víztükörből visszatekintő önmagához szokott: Jodie Foster. Ez csak vicc, de ha ráakad egy rámenős riporter valamelyik szenzációhajhász lapocskától, rögtön háromfejű borjút csinál belőle. Vagy egyszerű gázrobbanást. Félteni kell. Fokozatosan belevezetni a civilizációba. A farkasok közé. Első beléptekor mit csinál? Konzumál, mint a bolondóra. Lepattant szupermarket, sok színes doboz, tele tolókocsi: mindenki így tesz, aki odaátról érkezik. A kerek erdő e szempontból megegyezik a Nikita rendőrségi kiképzőbunkerével vagy a hetvenes évek Kelet-Európájával. Nell a Schindler listájából megismert, most orvost alakító, különösen tehetségtelen középkori skót klánvezér őszinte aggodalma ellenére kórházba kerül. És jön az „ereszd el a hajam”.

Egyszóval ritkaságszámba menően buta, kiváltképp aljas indokból elkövetett kis mocskot dörgöl szemünk közé A szénbányász lányának egykor (na nem sokkal) jobb napokat látott rendezője.

De. De!

Jodie Foster, aki egyszer már úgy maradt. A Taxisofőr után. Nyilván: ő tud valamit, amit mi nem. Amit talán csak a kis Oscar Matzerath, méginkább David Bennett (A bádogdob hősét adó gyerekszínész), aki a film után megállt a növésben. Jodie – ha akkor láttam volna az arcát – ma a legnagyobb mozicsillagok egyike. David színpadok hőse. Nincs az a vacak, amelyben általuk ne látszana ki valami. Ha más nem, a lóláb. Ha akkor láttam volna az arcát… Most itt az egész teste: fürdik fekete tóban, míg a hold reszket ugyanott. Sajnos lapos. Mint ez a mozi. De kit érdekel, Jodie mindig tud olyant, amit mi nem is álmodhatunk soha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1000