KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bad Boys

Nánay Bence

Szokványos, unásig ismert kriminek indul a film. A maffia megszerzi a rendőrség raktárában megsemmisítésre váró kábítószert, túszokat szednek, két rendőr rájuk talál, leszámolás.

Valljuk be, ez a történet nem hat az újdonság erejével. Ilyesmivel már nem nagyon lehet becsalogatni a nézőt a moziba. Bármilyen izgalmas akciójelenetekkel kápráztat el a rendező, ez önmagában már nem elég. Nem eladható.

A Bad boys azonban mégsem szokványos krimi, és a legkevésbé sem unalmas. Ugyanis a két rendőr egyáltalán nem hasonlít egy átlagos akciófilm hőseihez. Épp ellenkezőleg.

Egyikük (Martin Lawrence) tipikus papucsférj, három gyerekkel, elálló fülekkel és jó adag kisebbrendűségi komplexussal. A másik (Will Smith) már inkább megközelíti az akcióhős típusát: sok pénze van, ragadnak rá a nők, de ő meg rettenetesen hiú és betegesen öntelt.

Mind a ketten nagyon szeretnének hasonlítani egy igazi akcióhősre. És éppen ez a legszórakoztatóbb a filmben, ahogy a két rendőr megpróbálja utánozni azokat a gesztusokat, azt a hanghordozást, amit a moziban vagy a tévében a nagyoktól láttak. Ettől persze csak még nevetségesebb lesz minden egyes mozdulatuk.

Őszintén szólva én a film végére sem tudtam eldönteni, hogy akciófilm vagy akciófilm-paródia az, amit nézek. Valószínűleg mind a kettő, egyben. Most ez a divat. Two in one.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/07 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=913