KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Rashevski tangó

Milán Gábor

 

Ül az ágyon Antoine, fáslival kötözi a kezét, és arra készül, hogy fölvegye a zsidó vallást egy lány miatt, aki szigorúan véve nem is zsidó, s amikor ezt eszébe juttatják, kis híján eltöri Antoine ujjait. Ül tehát Antoine a Talmud fölött, s nem veszi észre, hogy a fásli közben imaszíjként tekeredik a karja köré. Garbarski filmje arra keresi a választ, milyen zsidónak lenni a huszonegyedik századi belga diaszpórában. Van benne sok szerethető metafora, amilyen az iménti, és pár rosszabb, mint a címadó tangó, e generációkon átívelő családi hagyomány: megannyi kötöttség és tradíció, mégis csupa szabadság és szenvedély.

Rashevskiéknál váratlanul meghal a nagymama. Egyszeriben megkavarodik a család állóvize, ki-ki kénytelen elszámolni azzal, mi a viszonya valláshoz és hagyományhoz, ezen keresztül persze boldogsághoz, szerelemhez, halálhoz. Zsidó temetőben kell-e parcellát vásárolni? Öröklődik-e az idősek félelme a nácik visszatérésétől? Feldolgozhatók-e emlékeink a modern izraeli háborúkról, különösen, ha a barátnőnk arab? Nagyobb árulás-e lemondani a zsidó gyökerekről, mint a családot megtagadva Izraelbe szökni? A filmben felszínre kerül a diaszpóra számos problémája – a valódiak és a csináltak egyaránt. Szerethető, amikor könnyed és ironikus, kevésbé, amikor szenvelgő és meghatott.

Egy ponton félbeszakad a pészachi vacsora, mert a koncentrációs tábort is megjárt papa véletlenül rasszista megjegyzést tesz a siksze Isabelle-re. A zsenánt helyzetet az egyik unoka menti meg, mikor felhívja a figyelmet arra, mit is mondana jelen helyzetben a nagymama. Azt, hogy tangó, mi mást. Erre föl Jonathan, akit apja zongoristának szánt (épp ezért rühelli a zongorát és juszt is építésznek ment), a családi béke érdekében önmagán is erőt véve hangszerhez ül. Satöbbi, satöbbi.

Az élet bonyolult, de szép.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8464