KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gyere, igazodj el

Dániel Ferenc

 

Jó érzés lehet grúz operatőrnek lenni: a Kaukázus merész tájjellege nagylélegzetű totálokra, pásztázó körsvenkekre inspirál. S a szirtekhez, meredélyekhez, hegyi folyókhoz bizonyára vad történetek is illenének. Annál mulatságosabb, hogy e két filmnovella a peckes járású, töltényes, díszköpönyeges, kardos férfialakjait, és a villogó szemű asszonyait gyámoltalan falusiakként lesi meg. A cselekmény a harmincas éveket idézi naivan, lappangó szomorúsága mégis inkább mai keletű.

Mintha még Gogol írásművészete is megcsillanna az első történet hősében, Galaktion gazdában: egyaránt kiszolgáltatottja a szomszéd grúz ártányainak (letarolják a veteményesét), felesége dühének (a folytonos pusztítás miatt), meg a falusi elöljárók, rokoni protektorok röhögtető hülyeségének. S az ő szertartásossága sem több a hegyiember-póznál. Megalázkodik, grúz-módi vendéglátással lekenyerez, hiába. Disznók ellen nincs orvosság. A díszfegyverek tompák, életlenek. Mi védelmezhetné meg leginkább a földtúró parasztot? A névtelen följelentés. Galaktion lerészegíti a kisurakat, hogy azután följelenthesse őket – rossz vicc: de a sertés-falánkság a kezére játszik. Mert ha nincs igazság, a kár haszon.

Bumfordi, érzéki indíttatású a második história (Lordkipanidze írásából) – ezeregyéjszakai kellékekkel. S talán nem is az az érdekes, hogy a kikapós feleség meg a hetyke falusi udvarló pásztorórája félresikeredik, hanem a karakterek és az értékrend finom átbillenései jelentenek újdonságot. Hogy a gyöngébbik nem kackiás példányai állnak ki a porondra, míg a mandulaszemű férfiak lapítanak. Hogy véres elégtételre, önbíráskodásra már senki sem gondol. Kárörvendően mulat a falu népe; ebédet, bort csikarnak ki az ütődött öreg falusi bírák; az érintettek végül is tíz rubelen váltják meg „esetüket”, nehogy ügy kerekedjen belőle. A falusi szex mégis ott parázslik a pörpatvar fojtása alatt.

Ezek a közrendűen mulattató grúz filmvígjátékok ravaszabbak a látszatuknál. Anekdotázgatás örve alatt vallanak még életmódválságról is; az emberi értékek hiánygazdálkodásáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/10 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8122