KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A Tejút fiai

Gombár Endre

 

Lennart Meri észt író és néprajzkutató, akinek nevét mi magyarok is ismerjük, már nem egy könyvével és filmjével bizonyította, hogy a tudományt és a költészetet nem választja el az egymástól idegen kategóriák merev határa. A Tejút fiai című, a Magyar Televízió által is bemutatott filmjét észt–finn koprodukcióban forgatták, és kidolgozásában többek között olyan nemzetközi hírű szakértők működtek közre, mint a finn Kustaa Vilkuna, vagy mint az azóta elhunyt Ortutay Gyula akadémikus.

A film a tudomány bizonyítékait idézve, költői megformálásban igyekszik egy-egy finnugor nép életmegnyilvánulásainak jellemző, elsősorban az együvé tartozást dokumentáló vonásait megjeleníteni a néző számára. Fontos és szép vállalkozás. Szükség volt rá. Más, nagyobb népcsoportokkal ellentétben, a finnugor népekben – kis lélekszámuk, szétszórtságuk, történelmi sorsuk különbözősége, fejlődésük aszinkronitása miatt sokkal lassabban, sokkal bizonytalanabban alakult, vagy alakul ki az egy csoportba, a közös nyelvcsaládba való tartozás tudata.

Múltunkat, gyökereinket találjuk meg egymás múltjában, egymás gyökereiben. Elgondolkodtató, hogy milyen bölcsességgel, szinte kodályi szavakkal vall egy észt a hagyományok megőrző erejéről: „a népdal a mi védőszellemünk, amely a nehéz időkben megszólal”. De a filmben olyan kérdésekre is választ találunk, amikre korábban talán csak szakemberek számára írt értekezésekben találtunk. Hogy csak egyet említsek: a Tiszántúl némely vidékén azért faragnak csónak alakú fejfát, mert évezredekkel ezelőtt, az ugor népek együttélése idején a halotti szertartás során csónakba helyezték a halottat, szelleme ugyanis a hit szerint így csónakozhatott fel a Tejútra. (Innen a film címe is.)

Finnek, észtek, vepszék, vótok, mordvinok, manysik, magyarok, lappok és a távoli nganaszánok arcából, tekintetéből, szavaiból ugyanez olvasható ki: többre emlékszünk, mint gondolnánk.

Kép és szöveg harmonikus egységét nyújtja ez a költői hangulatú film.

Bereczki Gábort és Rab Zsuzsát elismerés illeti a magyar szöveg gondos, műértő megformálásáért. A film költőisége bennük is visszhangra talált.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8032