KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyszerű eset

Bikácsy Gergely

Marie, Gabrielle, Esther, Anna és a többiek... Sokan emlékezünk még Claude Sautet legismertebb filmjére (Vincent, François, Paul és a többiek), melynek most mintegy „nőnemű megfelelője” az Egyszerű eset. A francia kinematográfia a hetvenes években ugyanúgy saját múltjából próbál erőt meríteni, mint Új-Hollywood. Öröksége azonban hiába művészibb, ha egyszer szegényesebb: használható filmmúltat csupán a renoiri témákban és filmcsinálási módszerben talált – jobban mondva a renoiri film egy rétegében. Nem a Nagy ábránd vagy a Marseillaise a példakép, hanem a nálunk jóformán ismeretlen Renoir, a munkahelyi kisközösségek, kiscsoportok, a lazán összetartozó baráti társaságok kis örömeinek és apró tragédiáinak elbeszélője.

Claude Sautet ma a francia film egyik „típus-film” rendezője. Hatását néhány kritikus fenyegetőnek véli: mintha minden második francia filmet az ő mintájára készítenének. Középpolgárok, technikusok, műszakiak; kis-magánvállalkozók mindennapjai, víkendjei peregnek a vásznon, veszekedős-kibéküléses összejövetelek a hétvégi házban vagy délután a bisztróban, s mindez szándékoltan banális, cselekménytelen történet során bomlik ki. Hasonló volt Tacchella Sógorok, sógornők című alkotása, de Yves Boisset, Pascal Thomas vagy Bertrand Tavernier is kedvvel készít hasonló filmet (hogy csupán a nálunk viszonylag ismert neveket említsük).

Az Egyszerű eset ennek a filmfajtának talán legsikerültebb darabja: a munkahelyi és bisztróbarátok zaklatottan mindennapi históriája egy varázsos nőalak (Marie – Romy Schneider) körül bonyolódik. Mellette a férfiak (barátai és szeretői) enyhén ellenszenves és szánandó paprikajancsik. Romy Schneider emberi méltósággal fogadja a magánéleti csapásokat, a férfiak emberien őszinte hisztériázással. Bizonyára így van ez az életben is, bólintunk. Sautet olykor a valódi művész, olykor a mozibűvész eleganciájával vegyít tragédiát és komédiát, villantja föl a banalitásban az élet mélységét (vagy mélynek szánt tragikus pillanatokban a banalitást). A francia középpolgárság mozilantosa ő, s ez a józan és dolgos társadalmi osztály igényes, ám nem igazán felzaklató portréfestőt igényel.

Sautet nem Renoirra, inkább Duvivier-re emlékeztet: a leglényegesebb mesterember a mai francia film egén. Lelouch-on túl, de Truffaut-n innen...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7167