KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A menyasszony

Loránd Gábor

 

Hella gyűlöli a nácikat; szervezkedésért tíz évre ítélik a Harmadik Birodalomban. A börtön falai között játszódik a film: egyszerű, mértéktartó, elgondolkodtatni képes alkotás, amelynek tisztasága, jó értelemben vett eszköztelensége mégis szinte üdítően hat a sok-sok „maníros” film között. Méltán nyert nagydíjat a legutóbbi Karlovy Vary-i filmfesztiválon.

A fiatal nő méltóságáért, emberi mivoltának megőrzéséért harcol és vőlegényéért, aki vár rá. Semmi túlzott pátosz nincs ebben a harcban; csak egy meggyötört, csontos arcot látunk nagy szemekkel, összeszorított fogakkal, s a végsőkig elcsigázott test küzdelmét – mindezt póztalan, szép színészi alakításban. Ez a nő „csak” él, túlél, kapaszkodik minden fénysugárba, minden csepp vízbe, kívülről jött híradásba. És ember marad, nem les kegyeket, és nem tapos gyengébbekre.

Az alkotók igen jól, naturalizmustól és közhelyességtől mentesen ábrázolják a börtön pusztító hétköznapjait, nyomasztó atmoszféráját. S bár a film befejezése kissé elnagyolt, előkészítetlen, talán vitatható is (Hella kiszabadulása előtt néhány nappal hirtelen elhurcolják vőlegényét), erre a menyasszonyra vissza fog gondolni a néző.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/08 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7006