KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jó zsaru, kisebb hibákkal

Mockler János

Kik ifjan oly vadak, hála az idő türelmetlen múlásának, felnőtté érve lassan megszelídülnek. Most íme valaki, aki e szabályt mint kivétel, erősíti. Kinek mentális órája visszafelé jár. (A biológiai rendesen).

Az egykori szelíd motorosról, Dennis Hopperről van szó. Vénségére megvadult. A mára már megállíthatatlannak tűnő folyamat egy szokatlan Highsmith-adaptációban, Wim Wenders Az amerikai barát című filmjében kezdődött. Hopper volt Ripley, a nagyon amerikai maffiózó. S csúcsára David Lynch Kék bársonyában ért. Dennis Hopper azóta is ott van a csúcson. Csak e magaslatok lettek mind szerényebbek, alacsonyabbak a talpa alatt.

Most egy őrült zsarut, egy veszett kutyát hoz a fakulni látszó bársonyos emlékekből. Az év legeredetibb sztorija. Mert vajon mi történik barátságtalan kopónkkal? Hihetetlen: megölik a társát. Mit van mit tenni, bosszút esküszik... Nem folytatom, illetlenség lelőni (agyonverni, vízbe fojtani, ledarálni) a poént, pedig hősünk még azt is megteszi, lelő mindent s mindenkit, lőtávolban és azon kívül is. Ezek után az egyébként tökéletes mű kis dramaturgiai hibájának kell betudnunk, hogy mégis akad szereplő, aki megússza. Róluk bizonyára megfeledkeztek az alkotók, vagy folytatás készül.

Végre egy film, amely megszólítja a nézőt. Aszongya neki: na, mi van, fuckin’ asshole, jöttél egy kis vért látni?

Összegzésként mit is mondhatnék (úgy is mint son of a bitch): shit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=663