KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Háborús bűnösök – önmagukról

Börtönbeszélgetések

Lengyel László

 

Szirmai Rezső Fasiszta lelkek című, 1946-ban a Faust Könyvkiadó gondozásában megjelent interjúkötete, mely a háborús főbűnösökkel a börtönben készült „pszichoanalitikus beszélgetéseket” tartalmazza, azon kevés irodalmi kordokumentum közé tartozik, melyek hű képet adnak arról, hogyan élték át, milyen erkölcsi és politikai színvonalon fogalmazták meg – a per kapcsán – a történelmi felelősség kérdését a kortársak, így kapcsolódik az e könyvből felidézett három interjú A magyar nép nevében című dokumentumfilm bemutatójához. De Grassy József, Zöldi Márton alakját olyan alkotásokból is ismerheti a magyar néző, mint Kovács András Hideg napok, Sára Sándor Pergőtűz és legutóbb Gazdag Gyula Társasutazás című filmje.

Csapdába esett az analitikus, amikor a magyar háborús bűnösökkel interjúkat készített népbírósági tárgyalásuk előtt. Be kellett bizonyítania magának és az olvasónak, hogy a kérdezett emberek eltorzult szellemi alkatúak, elfajult erkölcsi tudatúak, nem normálisak, hiszen olyan bűnöket követtek el, amelyre normális ember nem vetemedne. Ugyanakkor igazolnia kellett, hogy a büntethetőség szempontjából teljesen normálisak, tisztában vannak felelősségükkel, hogy elítélhesse a bíróság és a társadalom őket. A jól-rosszul elkészített interjúkat olvasva a mai olvasóban is felmerül a kérdés: nem tökéletesen őrült-e Szálasi Ferenc nemzetvezető, olyan mértékben, hogy egy külön álomvilágban él, amiből ki sem mozdítható?

Feltűnhet Szálasi önvallomásainak „gyakorlottsága”. Kétségtelen, hogy olyan emberről van szó, aki folyamatosan vezetett egy „pszichoanalitikus naplót” a maga számára. Az ilyen napló szinte mindig filmszerű: aprólékosan vágott képek gyors egymásutánja, pontosan láttatott színekkel. Szálasi álmai képileg is megfogalmazottak: valóban magunk előtt látjuk, ahogy Jézussal vonul egy mennyei mezőn, maga után más és más színű nyomokat hagyva. Az önmagával találkozó ember leírása is mintha a 30-as évek filmvilágából lépne elő.

Külön érdekessége Szálasi szövegének a nyelve. Mert ugyanaz a Szálasi, aki nyelvteremtőnek mutatkozik a politikai nyelvben, és megteremti sajátos és egyéni szóösszetételeit („rögvalóság”, „vérvalóság”, „fajtestvér” stb.), és aki politikai beszédeiben a bonyolult körmondatokat elvágó éles tőmondatokkal operál – mintegy Mussolinit utánozva –, most színesen, saját szóösszetételei nélkül beszél. Csak elgondolkodhat az ember, hogy milyen mélyebb hatást tett volna a magyar nyelvre, ha a Szálasi-uralom hosszabb ideig tart, hogyan épült volna be mindennapos szóhasználatunkba és alakította volna ki a hungarista nyelvet, az olasz fasiszta „nyelv” és a Harmadik Birodalom nyelvének mintájára. Hogyan tanultuk volna iskoláinkban a vezér álmát, hogyan lett volna tankönyveink negyedik olvasmánya a vezér gyermekkora és boldog családja a „szeretett család” címmel. És lenne „életelvünk”, mert folyamatosan nevelnének minket egészen kis korunktól a halálig.

„Álarcának szemrésein át csillogó tekintettel figyel bennünket a történelem”. (Jurij Olesa)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6162