KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holtomiglan-holtodiglan

Sneé Péter

Csökkenteni a befektetés kockázatát – ez minden üzleti vállalkozás egyik fő törekvése. Ki annak tekinti a filmkészítést is, nem vonhatja ki magát a hatálya alól, következésképp ragaszkodik a már bevált receptekhez. Az újítás ugyanis azon veszéllyel jár, hogy esetleg elriasztja a nézőt, s üresen marad a kassza. Igyekezni kell tehát minél inkább emlékeztetni a kedveltre, az unalomig ismertre, már feltéve, ha egyáltalán képesek vagyunk rá.

Gene Quintano azonban ügyetlen mókamester, rossz viccmesélő, nem tudja jól előadni az ezerszer ismételt sztorit sem. Beéri avval, hogy különféle bizarr figurákat állítson lehetetlen helyzetekbe, s azután magukra hagyja őket, reánk bízva: min nevetünk éppen. Ha olykor mégis elszánja magát egy poénra, előtte nem felejt el figyelmeztetni, most következik az attrakció: színészeivel bugyuta képet vágat, hogy észrevegyük, ideje mulatni. Amikor pedig tétován elejt egy szituációt, „még jó, hogy nem történt semmi bajunk”-féle fordulattal köti a következő bágyadalomhoz. Jobbára az alkotók hibáin derülhetünk tehát, azt számolgathatjuk, hányszor vetül a mikrofon árnya szerencsétlen mímesekre, vagy miként feledkeznek meg az előző jelenet zárszaváról.

Ennél csupán az szórakoztatóbb, mennyire egybevág a gyártók és a forgalmazók gondolkodásmódja. Utóbbiakat vélhetően az ösztökélhette a produkció bemutatására, hogy főszereplőjével, Kim Cattrall-lal találkozhattunk már a Rendőrakadémia sorozatában, illetve a Nagy zűr Kis Kínában című opuszban. Vajon ennyi elég?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/09 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=565