KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végzetes vonzerő

Zalán Vince

 

A Végzetes vonzerő a Flashdance rendezőjének, Adrian Lyne-nak a harmadik filmje. (A második, a 9 és 1/2 hét még bemutatásra vár.) Adrian Lyne azok közé a rendezők közé tartozik – Hugh Hudson, Ridley Scott, Alan Parker –, akik az egy időben Hollywoodban is tevékenykedő, neves angol producer, David Puttnam segítségével, a hatvanas évek eleji kommersz angol filmek ízlésével próbálnak hollywoodi filmeket készíteni. Adrian Lyne ez alkalommal az amerikai középosztálynak szeretne jól oda-mondogatni, bemutatván két, jólszituált kiadói alkalmazott hétvégi „félrelépésében” (és ennek következményeiben) az álságos erkölcsöket. A „félrelépés”, mint hirtelen fellobbanó, őrületes szenvedély ábrázoltatik, férfi (Michael Douglas) és nő (Glenn Close) ölelik-tépik egymást, szeretkeznek a konyhakredencen, s a liftben; a műveltebb nézők kedvéért pedig (baljóslatúan) felidézik a Pillangókisasszonyt. Mire belenyugodnánk, hogy a rendező a szex-tornából csihol szenvedélyt (és nem fordítva), addigra eljönnek a „munkás hétköznapok”, vége a szenvedélynek, s majdhogynem a filmnek is, mivel a következőkben hősnőnk, mint ahogy emancipált nőhöz illik, a szenvedélyt öntudatra cseréli, s követeli születendő gyermeke jogait, a papává lett hétvégi szex-társ kötelességtudó, gondoskodó magatartását. Mire azonban tisztelni kezdenénk e hősies „szabadságharcot”, a rendező, (mint aki megúnta már ezt az egész „nyavalygást”) a Psycho fürdőszobai képsorából és Clouzot Ördöngősök fürdőkádjelenetéből kevert horrorfilm-kotyvalékban végez hősnőjével. Hol van már a szenvedély, hol van már a női, az anyai öntudat, hol a középosztálynak szánt kritika? Kés villan, vér fröcsköl, lövés dördül, s a néző (ismét) jólesően nyugtázhatja: a végzetes vonzerő és a végzetes dramaturgia között (azért) van különbség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5517