KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Cserébe az életért

Lajta Gábor

Lejárt szavatosságú, leértékelt, kiárusított, kidobott – utánunk dobott. Ez juthat eszünkbe erről a tíz évvel ezelőtti filmről, mely még csak nem is „hollywoodi giccs”, hanem hollywoodi műteremhulladék. Kizárólag Robert de Niro legelfogultabb híveinek ajánlható, akik azért a körülbelül húsz percért, melyben kedvencük kétségkívül természetesen mozog a kamera előtt – akár egy Actors-stúdió-beli helyzetgyakorlaton –, képesek végigülni egy fárasztóan izgalommentes krimit. Ráadásul De Nirót már az első jelenetben elteszik láb alól, így őt csak ügyetlen flash-backekben és elnyújtott dialógusokban idézik meg. Csak csodálkozhatunk, hogy ennyi párbeszédből sem tudunk meg a szereplőkről semmit: miért volt „nagy tehetség” a meggyilkolt fiatal pornófilmrendező, miért ült korábban tíz évet testvérbátyja, aki öccse gyilkosának nyomába eredt? A nyögvenyelős történet aztán pánikszerűen véget ér: a testvérbáty – hasán hatalmas lőtt sebével – teátrálisan leszámol öccse gyilkosaival. Talán ha mindez úgy lenne rossz, hogy átfordulna saját ellentétébe, akkor még jó is lehetne. És ha mondjuk Godard rendezné. Ha.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5436