KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó élet az univerzumban

Nevelős Zoltán

 

„Fiú és lány találkoznak”, „az ellentétek vonzzák egymást” – örökké működőképes alaptörvények a filmben éppúgy, mint az irodalomban, no és az életben. Itt egy öngyilkos hajlamú, tisztaság- és rendmániás könyvtáros és egy élettel teli, rendetlen és kaotikus fiatal nő találnak egymásra egy tragikus kimenetelű baleset szemtanúiként a bangkoki éjszakában. A két főszereplő nemcsak jellemét, de helyzetét tekintve is tükörképe egymásnak, még a halott testvér is stimmel. A férfi japán, és otthontalanul lézeng munkahelyén, de még saját, könyvraktárra emlékeztető lakásában is; a nő lepusztult családi villában lakik, és Japánba készül jobb életet remélve. Az ellentétek és hasonlóságok megmagyarázhatatlan módon rántják őket egymás mellé – és csak ekkor, a film első félórája után tűnik fel a vásznon a cím: Utolsó élet az univerzumban.

A szexmentes, inkább lelki egymásba kapaszkodást jelentő együttlakás a lány romos házában mindkettejük számára az élet rendeződését jelenti, ezt egy digitális trükkökre épülő, játékos képsorban szépen ábrázolja a rendező, míg a lányt alakító színésznő lecserélése egy jelenet erejéig halott húgára (akit a színésznő való életbeli húga alakít) és a japán férfi hátát teljesen betakaró tetoválás felvillantása sötét fejleményeket sejtetnek. Kinek sötétebb a múltja, és lesz-e közös jövőjük, vagy jövőjük egyáltalán? A jakuza küldöttsége mindenesetre tiszteletét teszi (vezérüket a japán kultrendező, Miike Takashi alakítja). Az öt évvel ezelőtt Ruang Talok ’69 című hazai kasszasikerével világszerte fesztiválokon is befutott Pen-Ek Ratanaruang ügyesen egyensúlyoz a sorsdráma és a romantikus komédia stílushatárán egy már-már burleszkszerű leszámolásjeleneten keresztül egészen a finoman felvezetett hepiendig; a mindvégig játékos hangvételben pedig remek munkatársra talált az ismét gyönyörű képeket fényképező Christopher Doyle-ban, Wong Kar-wai állandó munkatársában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4826