KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Grease

Hungler Tímea

 

A kultuszfilmek sajátossága, hogy nem készül belőlük a producerek által olyannyira kedvelt remake, csak esetleg – az üzleti sikert bizonyítandó – egy kevésbé kultikusra sikeredett folytatás. Így történt a huszadik születésnapját ünneplő Greasealig hangoztatott magyar címén a Pomádéesetében is (Grease 2. 1982. Rendezte: Allan Carr és Robert Stigwood). A mostani nagy eseményre a forgalmazó természetesen kitett magáért, glancba vágta a kis ünnepeltet; helyrepofozta technikailag, kapott ajándékba dolby stereo hangzást, felvarrták a jól látható ráncokat, de – kultuszvoltát bizonyítandó – ez még mindig az a bizonyos film, Olivia Newton-John Travoltástul.

E mozi lényegében kettős nosztalgia: részben a néző számára, aki a képeket nézve elmerenghet az idő múlandó voltán, vagyis megcsodálhatja, kikből lett a cserebogár; részben pedig a történet szempontjából, hiszen a film az ötvenes évek Amerikáját idézi, melyet a honi mozilátogató, ha korombeli, leginkább a limbó-hintó-feelinggel tud azonosítani: jampecok, séró-bárók (bezselézve), lófarkak és táncverseny, fekete-fehér tévé, bandaháborúk, Chevrolet és természetesen rock and roll, némi Bee Geesszel feljavítva, hiszen Jim Jacobs és Warren Casey Broadway-musicalje megelőzte az 1978-as enyhén discosított filmváltozatot.

A történet pedig (zenés filmek esetében bocsánatos bűn) helyre kis limonádé: „modern románc, holdfény és tánc”; a „rút” kiskacsa metamorfózisa szépséges hattyúvá, vagyis az ötvenes évek Amerikájának hetvenes évekbeli nagykorúvá válása; mindezt szende-Sandy radikális átalakulásában elbeszélve, az ábrándos tekintetű tüllszoknyás kislánytól az utolsó jelenet neon-lasztex nadrágos disco-királynőéig, utalva arra, hogy mire is képes a szerelem, ha „Hopelessly devoted to you”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3829