KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tenenbaum – a háziátok

Kis Anna

 

Wes Anderson filmje több szempontból is felemás produkció. Mintha az Addams Family felhasználásával Wodehouse és Woody Allen dolgozott volna össze, hogy egy tömegszórakoztatásra is kiválóan alkalmas, kortárs, független művészfilmet alkosson: voltaképpen egy családregény mozgóképes illusztrációját rajzfilmszerűen stilizált, mégis drámai hangvételű komédia formájában, amely mellesleg családterápiás tréningnek sem utolsó. A főhős Royal Tenenbaum (Gene Hackman), az egyébként roppant szórakoztató, fifikás és önző dög, 22 év távollét után visszatér családjához – elsősorban azért, mivel teljesen leégett és nincs fedél a feje fölött, emelkedett szempontból viszont azért, hogy élete alkonyán megváltásra találjon ugyancsak felemás sorsú szeretteinél. Úgy alakul, hogy olcsó trükkjei szánalmas lelepleződése ellenére valahogy mégiscsak beindul a kátyúban rekedt családi szekér, sőt, bűnbocsánat-keresés közben épp az addig gyűlölt és/vagy ignorált apa hoz valamelyes megváltást a három rezignált és frusztrált, hajdan volt csodagyerek derékba tört életében. Amilyen nyomasztóak a néhány ecsetvonással felvázolt sorsok, olyan viccesek és szívet melengetők lesznek a sorsokból születő karikatúrák; amennyire szűkmarkú a jellemábrázolás (a sztár-szereplők többségének egyetlen védjegyszerű tulajdonsága és hozzá tartozó ruhája van), annyira képes ez a felemás család igaziból átélhető és szorongató pillanatokat teremteni. Kár, hogy a groteszk komikum fősodrát olykor túlzottan szépelgő jelenetekkel bontja meg a rendező, mert így kissé felhígul az amúgy markáns és következetes stílus. Meg aztán: két nevetés közt olcsó szentimentalizmus nélkül is bizton számot tarthatott volna néhány, a mozi sötétjébe hullajtott könnycseppre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2724