KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Orion űrhajó – A visszatérés

Csillag Márton

 

A magyar társadalom többsége idejekorán, már 1970-ben leszámolt az amerikai Star Trek (1966) és a nyugatnémet Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai- tévésorozat (1966) hirdette űrmítosszal, egészen pontosan akkor, amikor Prohászka Ferenc sörgyári munkás – alias Gyula vitéz – tetőtől talpig gipszbe bújtatva örökre nevetségessé tette a papírmasé díszletek között forgatott televíziós űreposzokat. Cliff Allister McLane (Dietmar Schönherr) parancsnok és csapata azonban, mint mindig, most is a lehetetlenre vállalkozott: visszatért a jövőből, hogy a kollektív magyar tévéemlékezet űrüres terét műanyaggal, nejlonnal és méhkas-frizurákkal töltse ki, azaz felidézze a jövendőt, ahogyan azt a hatvanas évek derekán Bajorországban elképzelték. Az Orion legénysége – és a bájos Tamara Jagellovsk biztonsági tiszt (Eva Pflug) vezette leánysága – negyvenévnyi lopakodó üzemmód után különleges tudással, az idő manipulálásának egy távoli pr-galaxisban elsajátított képességével tér vissza a nagyközönség elé. Hőseink 7 x 60 perces kalandjukat mindössze 92 perc hosszúságúra zsugorították, csak a legizgalmasabb és a fokozódó nemzetközi helyzet okán aktuálisnak tartott jeleneteket hagyva meg, míg a többi izgalmat csillagközi híradás formájában, egy lokális Kudlik Juli (Elke Heidenreich) tolmácsolásában idézik fel. Rolf Zehetbauer Oscar-díjas látványtervező díszletei mai szemmel nézve leginkább Ed Wood alien-drámáinak űrhajóbelsőire emlékeztetnek, a trükk-felvételek megmosolyognivalók, mégis hálásak lehetünk a gondviselésnek, hogy az illetékesek nem ragasztották össze a Bavaria Filmstúdió összes kékvásznát és forgattak remake-et – Peter Thomas legendás kísérőzenéje és a pezsgőtablettával előidézett felszállás-effektus ugyanis elválaszthatatlan páros.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/12 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2410