KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az amerikai elnök

Takács Ferenc

Az ilyen történeteket – regényben – színpadon – filmvásznon – valamikor régen limonádénak nevezték: valami nagyrafújt érzelmi álprobléma körül komikus bonyodalmak támadnak, egy időre veszélybe kerül a főszereplők boldogsága, de a végén minden rendbe jön. A jellegzetes limonádé-téma ezúttal „a király is ember, érző, szerelmes férfi, akinek joga van a boldogsághoz” séma áramvonalasított változata. A ruritán vagy bergengóc király szerepét itt egy másik mesebeli fixura, az Amerikai Egyesült Államok elnöke játssza el. A fiatalon megözvegyült, kislányát nevelő államfő beleszeret egy környezetvédelmi aktivistába, viszonyuk mindenféle komikus protokolláris főfájásokat okoz az elnök környezetének, majd felrémlik a zátonyrafutás veszélye, mivel az elnök – bár szíve szerint a környezetvédelemnek adná a törvényhozásbeli elsőbbséget – taktikázni, megalkudni, azaz politizálni kénytelen, a hivatal mintha legyűrné benne az embert. Végül persze minden rendbe jön, az elnök látványos kiállással tesz hitet liberális elvei és progresszív kormányzati szándékai mellett, mire a környezetvédelmi lobbista boldogan hullik ismét a karjaiba.

Ezt a tökéletesen közhelyes mesét játsszák el végülis igen kellemesen a sztárszereplők. De a film készítői nem érik be ennyivel, úgy gondolják, hogy megbír ez a séma még egy-két fontos és érdekes dolgot. Az egyik ezek közül a „kukucska-effektus”: a film – afféle ismeretterjesztő kultúrfilm módjára-hiteles, vagy legalábbis hitelesnek látszó képet ad a Fehér Ház és az amerikai elnök mindennapjairól, mintegy bizalmas közelségbe hozza a nézőhöz ezt az életet. A másik elem aktuális politikai célzás: a filmbeli elnök demokrata, a törvényhozásban viszont a republikánusok vannak többségben, akik minden eszközzel keresztbe tesznek az elnöknek, sőt, szerelmi viszonyát és barátnőjének baloldali, zászlóégető múltját kihasználva egyenesen a megbuktatására törnek. Gondolom, nem kell részletezni az „áthallásokat”: limonádénk egyben demokrata és Clinton-párti reklámfilm is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=195