|
|
|
MoziHúzós éjszaka az El Royale-banKovács Patrik
Bad
Times at the El Royale – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Drew Goddard. Kép:
Seamus McGarvey. Zene: Michael Giacchino. Szereplők: Jeff Bridges (Daniel Flynn
atya / Dock O’Kelly), Cynthia Erivo (Darlene Sweet), Dakota Johnson (Emily
Summerspring), Jon Hamm (Laramie Seymour Sullivan / Dwight Broadbeck), Chris
Hemsworth (Billy Lee). Gyártó: Twentieth Century Fox. Forgalmazó: Fórum
Hungary. Szinkronizált. 141 perc.
Míg
rendezői bemutatkozása (Ház az erdő mélyén)
horrorklisékből gyúrt, meglehetősen hígvelejű pastiche volt, Drew Goddard második nagyjátékfilmje már cél- és
küldetéstudatos mozi. A Húzós éjszaka az
El Royale-ban zárt térre komponált thriller; a címbéli szálló szimbolikus
helyszín (épületét még Kanada és Nevada közös államhatára is kettészeli),
ugyanis az itt összesereglő, sötét múltú idegenek – egy lecsúszott énekesnő,
egy rámenős porszívóügynök, egy fiatal hippilány, egy Alzheimer-kóros pap – hamar
lelepleződnek, és kiderül róluk, hogy vállukat a hatvanas-hetvenes évek
Amerikájának kollektív traumái és bűnei nyomják. Az El Royale tehát társadalmi röntgenkép, ám sem Vietnamról, sem a
faji előítéletekről, sem az elharapódzó erkölcsi válságról nem tesz újszerű
vagy elgondolkodtató állításokat, karaktervezérelt bűndrámaként viszont
ragyogóan működik. A szkriptet is jegyző Goddard hősei sokrétegű és
azonosulásra késztető figurák, jórészt nekik köszönhető, hogy a túlméretezett
játékidő ellenére alig lankad a nézői figyelem.
Goddard
a kusza cselekményszálakat is furfangosan gabalyítja össze, az utolsó
szekvencia a míves feszültségépítés iskolapéldája, a korhű tárgyi miliő pedig
roppant impozáns. Az El Royale
egyébiránt cseppet sem originális darab. A rendező nemcsak Tarantino
kultuszműveit (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény) idézi meg (rugalmas időkezelés,
fejezetekre osztott cselekmény, blikkfangos párbeszédek), de a Coen-fivérekre (Nem vénnek való vidék), továbbá a
klasszikus film noirra és a Lost-tévészériára
is kikacsint. Goddard azonban nem pozőrködik, hanem tudatosan szintetizálja a
hatásokat, stiláris remeklései (az egybeállításos nyitójelenettől az infernális
hangulatú végkifejletig) pedig ígéretes tehetséget sejtetnek. Olyasvalakit,
akinek egy színtisztán eredeti film levezényléséhez is lenne elég puvoárja.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
