KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Az utolsó mohikán

Benke Attila

Last of the Mohicans – amerikai, 1977. Rendezte: James L. Conway. Szereplők: Steve Forrest, Ned Romero, Don Shanks. Forgalmazó: Szaturn Film. 120 perc.

André Bazin híres írása óta tudjuk, hogy a westernműfaj mozgóképpé átlényegülve találta meg igazi önmagát. Persze a Vadnyugat modern mítosza mindmáig szorosan kötődik felmenőihez, többek között a ponyvairodalomhoz. Így James Fenimore Coopernek kiváltképp sokat köszönhet a western: többnyire indiánokról szóló, s a gyarmati viszonyok káoszából megszületni készülő Amerikában játszódó művei sok generáció gyerekkorát aranyozták be. Egyik közismert, és a filmtörténet során rengeteg feldolgozást megért regénye Az utolsó mohikán (még a mi Lugosi Bélánk is volt Csingacsguk egy német adaptációban!).

Az 1977-es tévéfilmet némileg megérintette a hatvanas–hetvenes évek forró szele. Ugyanis például az 1936-os Randolph Scott-féle klasszikusban domináló stúdiófelvételekkel szemben szinte végig a gyönyörű tájak erdőit szeljük át a természet- és indiánbarát Sólyomszemmel és két mohikán társával (lásd a hetvenes évek környezettudatosságát, és például Pollack Jeremiah Johnsonját). Emellett pedig az őslakosok itt nagyon is jogos lázadók, teljes értékű emberek, akiket a fehérek barbársága rontott meg (lásd a revizionista westerneket, a Kis Nagy Embertől az Akit Paripának hívtakon át a Chato földjéig). Mindezen túl azonban egy vérbeli, bár vér nélküli, családbarát szórakoztató kalandfilmet kap a néző, kötelező komikus epizódokkal, népmesei tanulsággal. James L. Conway műve sok helyütt modoros, gyermeteg, megmosolyogtató, és nem ér fel Michael Mann lehengerlő 1992-es feldolgozásához – viszont sablonosságuk ellenére is szerethető karakterei, illetve a gyerekkorban rongyosra olvasott regény iránti nosztalgia miatt egy szombat délután ez a mohikán is begyűjthet néhány nézői skalpot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10553