KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Suliláz

Németh Áron

School Daze – amerikai, 1988. Írta és rendezte: Spike Lee. Szereplők: Larry Fishburne, Giancarlo Esposito, Tisha Campbell, Spike Lee. Forgalmazó: Warner Home Video. 120 perc.

 

Spike Lee, a nyolcvanas évek új hangja, egyszemélyes „fekete hullám”, a négerbánat mítosztalanítója miután 1986-ban megalkotta a későmodernista Nola Darlingot, még abban az évtizedben az afro-amerikai zárványlét kissszerű tragikumának lett krónikása, a négerkirályságoknak lett csípős nyelvű udvari bolondja. A Sulilázban, majd a Szemet szemértben az önmeghatározásukat a kirekesztésre építő amerikai kasztokat bírálta a sajátjaival szemben is kritikusan fogalmazva.

Ezek azok a boldog nyolcvanas évek, a lassú, de biztos gyarapodás időszaka, amikor Martin Luther King harca már csak nosztalgia tárgya, viszont még nem látható az eljövendő Clinton-éra gazdasági, technológiai szárnyalása szülte mélynyomor, és nem érzékelhető az e látványszabadság mögött settenkedő, főleg a leszakadó néprétegeket sújtó zérótolerancia. Az 1988-as Suliláz a fekete identitáskeresés pangásának a filmje. Mit tehetnek az önmeghatározásukat jórészt az elnyomatásból és az elszeparálásból merítő nép fiai a kényelmes engedmények és a piti alkuk langymelegében, a „niggerek” gulyáskommunizmusában? Hát magyaros frusztrációval elkezdenek klikkesedni a fajtájukon belül, a bőrszín különböző árnyalatai alapján jelölnek ki maguk között jó négereket és rossz négereket.

Lee filmjének egyetemistái a leendő fekete értelmiség, a jelenlegi Bush-adminisztráció csinovnyikjainak szellemi sötétségét tárják elénk. A zenei betétekkel erősített cselekmény musicales könnyedséggel mutatja be az egyetemi hétköznapok hőzöngő nihiljét és a felszín alatt párolódó konfliktusokat, műbalhékat. Lee szolgalelkű prakticizmus és a szenvelgő idealizmus ütköztetésére építő filmje nem nélkülözi a drámai súlyt, de közben szórakoztató marad. Viszont aki csak felhőtlen szórakozást akar, az fogja be az utolsó mondatnál a fülét.

 

Extrák: semmi.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8712