KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fedora

Molnár Gál Péter

Legjobb a címe. Sarah Bernhard-t idézi föl. Mégsem Sardou megfilmesítése és nem is a féllábú tragika életmozija. Ki hát Fedora? Hatalmas napszemüvégben, széles karimájú kalapban (vagy svájci-sapkában), sálakkal, kendőkkel, ellenfényben megjelenő hajdani mozicsillag. Mintha Greta Garbo volna Billy Wilder új filmjének hősnője. S az is. Egy Garbo-reinkarnáció, aki Korfu szigetén kíséretének fogságában vergődik távol az élettől és távol azoktól a régi filmektől, amiknek megcsinálása után Billy Wilder annyi sóhajt ereszt meg, miközben ironizál a „szakállasok” kézikamerás filmjei fölött.

A Garbo-pletykáriumból táplálkozik a Fedora. Valamint Orson Welles Aranypolgárából. Onnan meríti legalábbis dramaturgiáját, cserépinformációkból portrét összeállító türelemjátékát. Olyan messze esik azonban a Fedora az Aranypolgártól, mint Kalifornia Nyugat-Németországtól, ahol Wilder filmje készült.

Wilder vonzódik az álruhás történetekhez, ahol a személyiség bújócskázása tetten érhető (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Egy, kettő, három, Sherlock Holmes magánélete). Ezt a bécsi ihletésű színésznőregényt azonban kínos nehézkességgel beszéli el, körülményesen teregeti elénk, jóllehet rendezői erényeinek szinte egyetlenje volt mindeddig, hogy ügyes beszélőnek bizonyult, aki ízletesen és jól tagoltan tud elmondani egy érdekes történetet.

A Fedora kínos film egy kiöregedett filmcsillagról, akit Marthe Keller és Hildegard Knef alakít. A kastély, a sztár allűrjei, az alakját körülvevő titokzatosság Billy Wildernek azonban nem ebben a filmjében sikerült, hanem az 1950-ben készült Sunset Bulvardban, ahol Eric von Stroheim, Buster Keaton és Gloria Swanson személyes jelenléte és nimbusza segített megteremteni a letűnt csillagoknak ironikus és romantikus érdekességét.

Mi Fedora családi neve? Talán: Melo. Leánykori, német nevén: Kitsch. (Magyarul: Giccs.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/02 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7976