KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Isten veled, kicsikém!

Farkas András

 

Isten veled, Georg Büchner, sóhajtja az elcsigázott recenzens Lothar Warneke filmje láttán: téged sem kérdezett meg senki, önnönmagad lehetsz-e? Pedig a XIX. század első harmadának üstököse voltál: a Danton halála, a Woyzeck, a Léonce és Léna írója, mellette az idegélettan tán legifjabb tudósa, a zürichi egyetem magántanára, a Vormärz legkövetkezetesebb demokratája; német forradalmár, ki Marx előtt a tömegek harcában láttad a történelem túlélésének egyetlen esélyét; és persze voltál szerelmes – űzött, üldözött mindenünnen. (S mindez: majdnem gyerekfővel, hisz 23 évesen legyűrt a tífusz... )

E filmben viszont utólag teljesen átpolitizált életed engedelmes tárgya lehetsz csupán: leveleidből kiragadott részletek látszatszerű illusztrációja. Mert amit itt mondasz, ideologikus klapanciák halmaza, nem az eszmélő drámaíró keserű döbbenete; amit teszel, ahogy élsz és meghalsz, nem megrázó tragédia, mert nem történeted hőse vagy, csak az „eszme” szüntelen hordozója. S így – elkerülhetetlenül – unalmas is. A képekben, melyeken megjelensz, nincs élet, mert itt csak a kronológia hiteles; magad s korod lényegéről nem tudunk meg semmit. (Például az 1833-as „frankfurti puccs” eleve elvetélt akciójának vagy a Hesseni Hírmondó – a forradalmi röpirat – bukásának krónikája gyermeteg dilettantizmussal jelenik meg a vásznon.) Olyan vagy e műben, egy egydimenziós forradalmár, s nem az, ami lehettél: félelmes tehetségű, hányatott sorsú, teljes és igaz: ember...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6736