KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nem férünk a bőrünkbe

Magyar Judit

Mica Miloševic filmjében mindenki vég nélkül rohangál és kiabál. Egy nagy család lakói, meg az albérlők futkosnak keresztül-kasul a régi előszobán és az omladozó mellékhelyiségeken – főképpen azért, hogy lehetetlen helyzetüket kellőképpen érzékelni lehessen. Legtöbbet a főszereplő családapa szaladgál, érthető: fél. Nem pusztán szorong, mint napjaink kisembere, hanem egyenesen irtózik mindattól, ami várja. Reszket, hogy el fog késni a munkahelyéről, és reszket a reszketéstől. Ráadásul időnként elhatározza, hogy majd ő megmutatja. E szerepben Nikola Simićnek sikerül elegyítenie a századeleji hivatalnok alázatosságát a századvég neurózisával. Ügyes munka.

Vojislac Kostić írt egy dalt a filmhez, miszerint az élet nehezen elviselhető. Felháborodott a kusza reggeleken meg a levont béreken, a főnökök meg a beosztottak viszonyán s a kisemmizettek sorsán. Akárcsak a rendező. Ám Mica Miloševic nem elégedett meg néhány strófával, párosítani próbálta hát Mihalkov gyöngén megvilágított szobabelsőit Danyelija finom, groteszk lírájával.

Kísérletezni jó. Dalolni is igen kellemes. Csak a mozi fárasztó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/12 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6259