KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálkanyar

Csejdy András

 

Van egy fickó, nem fér a fejembe, bármit tesz, márpedig igen tevékeny, mindig olyan, mintha, soha sem az, ami. Pedig íróként emlékezetes volt a belépője, spiccel rúgta be a filmvilági kocsma ajtaját idestova két évtizede, amikor dermesztőre jelenetezte egy felelőtlen amerikai srác purgatórikus megpróbáltatásait a török büntetésvégrehajtás bugyraiban. Oliver Stone-t az Éjféli expressz után kellett volna meggyőznie egy barátjának, hogy írjon, írogasson csak kedvére, mert könnyen lehet belőle a hollywoodi bálványtermek legkeresettebb és szépen kereső forgatókönyvszerzője, hiszen minden adottsága megvan hozzá, tud teniszezni, szőke és liberális, könnyű a csuklója és érzi a trendet, és ha iparkodik, ki tudja, talán éppen belőle lesz az új-újságírás kaliforniai örököse, csak ne akarjon, soha eszébe se jusson rendezni, mert ahhoz kell valami plusz, kell még valami más. Oliver Stone-nak nem lehettek barátai. Annál inkább szomjúhozta a sikert, gyártani kezdte hát a placebót, belekóstolt Vietnamba (A szakasz, Született július 4-én), kormánya kül- és belpolitikájába (Salvador, JFK), szélesvásznú sztármajmot csinált a rock-Rimbaud Jim Morrisonból, gigantomán videóklipet készített divatos médiakritikusok elméleteiből (Született gyilkosok), de hiába akarat, hiába szándék, mindenki ismeri, de nem ismerik el őt. Most épp azt találta ki, hogy lenyúlja Gus van Sant stábját, egy króm-nikkel Mustang-kabrióval elnavigál egy pechvogelt valami szépre fotografálható sivatagi településre, ahol a klasszikus chaplini dramaturgia szerint egyik bajból a másikba sodorja a hőst, a véletlenek szerencsétlenül esnek egybe, a kőbunkó helység kolor lokálját vak indián, pszichopata seriff, retardált autószerelő, szexuálfrusztrált hatalmasság és egy dzsippes pipike adja, hogy aztán csuromvér slusszpoén gyanánt és fekete humorból a dögkeselyűk szelte, azúrkék ég alatt ne lyukadjon ki sehova... Giccs ez, bizony, nem is a javából, az életmű szervesen illeszkedő darabja. A magyarított cím pedig telitalálat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/08 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4546