KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tök jó, válnak az őseim!

Gáti Péter

A magyar játékfilm lassú, de annál látványosabb agonizálása idején szerfelett illetlen és értelmetlen dolog lenne a hazai vígjátékok hiányán keseregni. Ráadásul ezer sebtől vérző közoktatásunk nyomorúságos állapota láttán talán egyenesen szentségtörés az iskolai környezetben játszódó honi filmkomédiák után ácsingózni. Az elsöprő sikerű magyar filmvígjátékokra hiába áhítozó közönségnek így be kell érnie a külföldi kínálattal, például Patrick Braoudé francia rendező kedves, de nem igazán fergeteges „iskolai dolgozatával”.

A Tök jó, válnak az őseim! tisztességes vígjátékipari szakmunka, amely a járt utat a járatlanért fel nem adó opuszok nagy számú táborát gyarapítja. Jópofa és talpraesett gyermekhőseivel, naiv és ideillően korlátolt felnőttszereplőivel minden jóelőre kiszámítható komédiai alaphelyzet megtörténik. A tisztaszívű és kiskamasz érzelmeiket jól-rosszul palástoló diákok – rendezői intencióra – az iskolai csínyek, perpatvarok, barátságok és ellenségeskedések kínálta vígjátéki motívumokat zongorázzák végig, többnyire „ahogy a felnőttek a gyerekeket elképzelik” stílusban. Szinte teljes a leltár: aranyköpések és felnőttes komolykodások sorakoznak egymás mellett a jól felépített, pergő ritmusú cselekménybe ágyazva. A szülők családi állapota szerint elváltakra és házasokra oszló osztály egymással rivalizáló két csoportját egyforma szimpátiával bemutató film legnagyobb erénye egyúttal a legnagyobb hibája is: nem több és nem kevesebb, mint a vígjátéki hatáselemek előszámlálása. Minden hiánytalanul benne van, ami egy filmkomédiához amúgy nélkülözhetetlen, és semmi sincs benne, ami a műfaj egyik darabját markánsan megkülönbözteti a másiktól.

Persze még így is jobb, mint a magyar vígjátékok: ilyenek ugyanis továbbra sincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=444