KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az utolsó csepp

Szemadám György

 

Nagytudományú barátom, Sz. S. szíves szóbeli közlésére hivatkozva kell immár nekem is állítanom, hogy az utóbbi évek nemzetközi filmtermésének túlnyomó része két kategóriára osztható. Ügymint: 1. Kardozós filmek. 2. Dugósfilmek. Az ezen felül maradó elenyésző kisebbség a moziba járó közönség szempontjából nézvést említésre alig érdemes, oly szűk réteget érdekel. Nomármost, ha a fentemlített két típust sikerül egy filmbe ötvözni, az magától értetődő sikerként könyvelhető el. Róbert Towne amerikai filmrendezőnek nem csupán ez sikerült maradéktalanul, de az is elmondható. Az utolsó csepp című alkotásáról, hogy minden ízében profi munka. A film főszerepét a Mad Max-sorozatból ismert Mel Gibson alakítja, aki ezúttal kiérdemesült kábítószercsempész. Mac – az érzőszívű szerelmes és példaszerű apa – szerepében sajátos kétarcúságával nyeri meg nézői szívét. Ugyanez a kétarcúság jellemzi gyermekkori barátját, Fresciát, a rendőrség kábítószeres csoportjának hadnagyát is. Kürt Russel – Frescia szerepében – gyermekien tiszta mosolyával és hiúz-tekintetével mindvégig kiszámíthatatlan, veszélyes barát és ellenfél. A szereposztás nagy találmánya, hogy a két férfi-főhős alkatából adódóan éppen a szerepek felcserélése lenne a kézenfekvő megoldás, így vetélkedésük és testvérharcuk jóval több feszültséggel lesz teljes. A bonyolult kapcsolatok szövevénye természetesen drámai konfliktusokhoz vezet, de a film a jól bevált hollywoodi happy anddel zárul. Nem is tudom, hogy kardozós-dugós műfajban láttam-e már ilyen tökéletes munkát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4352