KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lautrec

Tamás Amaryllis

 

Roger Planchon színházi rendező élvezetes, lendületes, hóbortos filmmel adózik a lautreci sorsnak: fittyet hányva sznobizmusra, lila művészieskedésre. Az életörömre és az élmények bő áradására koncentrál, amikor bemutatja a vérrokonok nászából született tragikomikus bohém, piktor-fenomén földi pályájának 37 esztendejét. Minden pátosz nélkül teszi ezt Régis Royer is. Végigjárja–bicegi–táncolja–repüli–kajánkodja a Golgotájához vezető utat, hűen a lautreci önmeghatározáshoz: „pusztán lábjegyzet kíván lenni a festészet történetében”. Sosem volt kalandként tekint az élet lehetőségére, s ebben nemesi származású szülei – felülemelkedve jón és rosszon – törhetetlen kitartással támogatják.

Lautrec saját természetes megérzéseit követi – cselekedeteiben, gondolatainak zabolázhatatlanságában. Gigantikus teremtőképessége: szanaszét sugárzó, játékos energiatenger. Épp akkor jut el a létezés szent dimenzióihoz, a szeretethez, az együttérzéshez és a közösség vállalásához, amikor túllép a kultúrák által rá testált parancsokon és tiltásokon. Része a világnak, ahogy a világ is része személyének – ennyi az életfilozófiája. A becsületesen józan curriculum vitae pedig így hangzik: „A művészethez nem kell pátosz. A mindennapi kegyetlenség is elég...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2848