KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Vénusz szépségszalon

Vincze Teréz

 

Audrey „Amélie” Tautou – a művészmozik serény filmrajongói között van-e, ki e nevet nem ismeri? Sőt, megkockáztatom, a hír már a multiplexek látogatóihoz is eljutott: miszerint van a franciáknak egy saját, őzike szemű Audrey Hepburnjük, aki Jeunet filmjével, az Amélie csodálatos életével körülbelül úgy robbant be a világsztárok közé, mint a másik Audrey pontosan 50 évvel ezelőtt a Római vakációval az Oscar-díjosztásra. Most pedig megérkezett a magyar mozikba Audrey Tautou első filmje is! Bizonyára ez az a mondat, ami A Vénusz szépségszalon című 1999-es francia film reklámkampányában manapság a leghatékonyabban alkalmazható, mindamellett némileg félrevezető. Tautounak a filmben nyújtott alakítása – melyért megkapta a legkiemelkedőbb új tehetségnek járó francia César-díjat – valóban kedves és szívmelengető, de véleményem szerint nincs dobogós helyen a film erényeit tekintve. Ez persze azt is jelenti, hogy az erények számosak és meggyőzőek.

Kicsit aggódva írom le – lévén a mai magyar filmkritikai közbeszéd kifejezetten „nem-telen” jellegű –, hogy itt egy pompás női filmről van szó. Egy női rendező (nem ettől női film!) rendkívül érzékenyen, gyarlóságukban is szerethető, emberi (női) figurákat teremt (közeledünk a női filmhez) úgy, hogy – bár felvillantja a sztereotípiákat (a nimfomán férfisanyargató, az exhibicionista, az apafigurát kereső melegszívű naiva) – lehetőséget teremt a szereplők tipikusan nőies vágyaival és álmaival való nézői azonosulásra, melyektől alkalmanként a romantika sem áll távol (női film!). A forgatókönyvet is részben jegyző filmrendezőnő, a remek főalak (Nathalie Baye) és a kiváló mellékszerepek mögé merész neonrózsaszínekből és neonkékekből babaház-atmoszférát varázsolva bizonyítja az esztétikai machiavellizmus alapszabályát: a jó cél szentesíti az eszközt. (Egyébként a női filmek nem csak nőknek szólnak!)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2344