KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Novo

Köves Gábor

 

A Novót, ezt a levegős-szimpatikus francia mozit – hasonlóképpen a közelmúltban bemutatott, szintén francia A számat figyeld!-hez – a zsánerek közötti ingajárat mozgatja. Embermese thriller-elemekkel, a nemek harcának és a szerelem természetének nagykönyvéből vett betoldásokkal, sötétebb és világosabb tónusokkal, hiteles emberi vonásokkal és nagyvonalúan elmaszatolt karakterekkel. Graham-mel (Noriega az Amenabar-rendezte Nyisd ki a szemed!-ből) először mint valami távoli bolygóról idepottyant csodabogárral találkozunk. Zavarbaejtően ártatlan tekintetű, holdkóros felnőtt, aki zokszó nélkül engedelmeskedik főnökasszonya perverz utasításainak, mintha fogalma sem lenne, mire megy ki a játék. Graham csuklójáról füzet fityeg, lapjain az elmúlt órák történései, melyekre Graham nem emlékszik: az amnéziának attól a válfajától szenved, amit, mi, mozinézők a Memento óta tartunk számon. Graham élete 10 percenként újraindul. De belefér-e tíz percbe egy románc? Bele, sőt mennyivel izgalmasabb, ha úgy csodálkozik ránk partnerünk újra meg újra, mint aki most látna minket életében először. Anna legalábbis így gondolja. Graham-mel folytatott kapcsolata egyfázisú: kizárólag az első beteljesedésének borzongásából áll. Miközben az emberi természet több kérdésére is keresi a választ, Limosin végzetes hibát ejt: Graham betegsége sosem illeszkedik szervesen a filmbe, erőszakolt fordulat, olyan eszköz a rendező kezében, mellyel a párkapcsolatok buktatóit a maga szájíze szerint demonstrálhatja. Képtelenek lennénk megújulni? Szerencsére Limosin intő ujja valahol félúton megakad a levegőben, s mielőtt még nagyon sommás választ adna a kérdésre, visszatolat a szórakoztatás irányába. És ez utóbbit igen elegánsan műveli: kellő játékossággal, fésületlenséggel és izgalommal. A Novo több lett a felejthetőnél, de kevesebb a maradandónál. Helyét valahol a félig teli és a félig üres közti átmeneti sávban lehet kijelölni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2282